Belföld

Wintermantel büszke a nyugdíjasoknak vett százmilliós ajándékcsomagokra

Büszke vagyok az újpesti nyugdíjasok támogatására! – írta Wintermantel Zsolt, Újpest volt fideszes polgármestere vasárnap Facebook-oldalán. A bejegyzés a 24.hu korábbi cikkére reflektál, melyben megírtuk:

az újpesti önkormányzat százmillió forintért vett ajándékcsomagokat a nyugdíjasoknak a választás előtt.

Wintermantel vasárnapi bejegyzésében közölte, hogy az elmúlt kilenc évben 17 alkalommal 24 ezer nyugdíjast támogattak ebben a formában.

Bennem az idősebb nemzedék tiszteletet és szeretetet ébreszt. Ha egy idős bácsit látok az utcán, a nagypapám jut eszembe, és a vele töltött percek emlékei derengenek fel előttem. Ennek a tiszteletnek volt a jele, több más kezdeményezés mellett ez a támogatási forma is, amely alanyi jogon járt minden újpesti nyugdíjasnak

– közölte a kerület korábbi vezetője.

Hozzátette, hogy az osztás megszervezésben és lebonyolításában az önkormányzat és az önkormányzati cégek dolgozói szabadidejükben és térítés nélkül vettek részt.

A megjelent cikkekkel kapcsolatban Wintermantel azt kérdi, miért kell ezt az intézkedést megcsúfolni, illetve megjegyezte, hogy azt gondolja, hogy ezek a cikkek nem teljesen véletlenül jelentek meg, éppen pont most.

Az új baloldalai koalíciónak és polgármesterüknek a várost kellene irányítaniuk, és ennek részeként el kell dönteniük, támogatják ezt a hagyományt, annak összes költségével együtt, vagy nem tartják fontosnak, sajnálják a támogatást a nyugdíjasoktól és meg akarják szüntetni. De ezt a döntést fel kell vállalniuk. Ki kell állniuk az újpestiek elé és nekik elmondani: eddig volt ilyen támogatás ezután nem lesz

– írta Wintermantel a posztban.

Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik