Belföld

Glázer Tímea kiszáll: a DK politikusa nem indul Borkai Zsolt székéért Győrben

A napokban eldőlt, hogy Glázer Tímea másodszorra már nem fut neki a győri polgármesteri posztért folyó küzdelemnek – tudta meg a 24.hu.

Az októberi önkormányzati választáson a Demokratikus Koalíció politikusa indult Borkai Zsolt ellen az ellenzék közös jelöltjeként. A regnáló polgármesterrel szemben kezdetben nem adtak neki sok esélyt, ám a választás előtti napokban kirobbant orgiabotrány miatt rendkívül szoros lett a verseny. Borkai végül 1,5 százalékponttal legyőzte Glázert, de az eskütételét követő napon, november 8-án beadta lemondását.

Sok idejük nem maradt a pártoknak a felkészülésre: január 26-án tartják az időközi polgármester-választást. És egyelőre kérdéses, hogy az ellenzék kit küld harcba.

A DK-s Glázer Tímea november elején még azt hangoztatta, kész az újraindulásra, de ha kell, akár egy ellenzéki előválasztáson is megméretteti magát. Azt, hogy Győrben is a budapesti főpolgármester-jelölt kiválasztásához hasonló eljárást alkalmazzanak, a Momentum vetette fel. Ám a rendelkezésre álló két hónapba ez már aligha fér bele. Glázer visszalépésével pedig végképp nem látszik, kik versenyezhetnének a posztért. Információnk szerint a Momentum most civilekkel tárgyal, hogy előválasztás nélkül megegyezzenek egy közös jelöltben. De ha ez nem sikerül, akkor valószínűleg lesz saját jelöltjük.

Az ellenzéket sürgeti, hogy a Fidesz elnöksége már két hete megnevezte jelöltjét: Dézsi Csaba András kardiológust, bár akkor ő azt mondta, nem kapott még felkérést.

Cikkünk megjelenése után Glázer a Facebookon erősítette meg információnkat, jelezve, hogy döntése végleges.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik