Belföld

Bélmegyeri tragédia: testvérét, unokaöccsét, barátját vesztette el a vétkes sofőr

Kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség  azzal a 62 éves vésztői férfival szemben, aki halálos balesetet okozott idén februárban Bélmegyer külterületén. A balesetben egy 26 éves, egy 35 éves és egy 63 éves férfi a helyszínen életét vesztette.

A férfi Vésztő irányába haladt egy kistehergépkocsival 98-99 km/óra sebességgel. A járműben további négy utas tartózkodott, köztük a sofőr három hozzátartozója.

A férfi az egyik egyenes vonalvezetésű útszakaszon – tisztázatlan okból – fékezés nélkül áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ott lehaladt az útpadkára és egy  fának ütközött. A jobb első, a jobb hátsó ülésen utazó férfiak azonnal szörnyethaltak. A sofőr és negyedik utasa súlyos, 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A halálos áldozatok között volt a sofőr 63 éves testvére és 26 éves unokaöccse is.

A járási ügyészség végrehajtandó fogházat kért a vétkes sofőrre azzal, hogy határozott időre tiltsák el a közúti vezetéstől, valamint kötelezzék a nyomozás során felmerült több mint 900 ezer forintos bűnügyi költség megfizetésére.

Fotó: ügyészség

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik