Belföld

A Fidesz 1000-szer is leleplezte Sorost: a milliárdos fúrja Orbán jelöltjét

Nyilvánvalóvá vált, hogy a bevándorláspárti milliárdos, Soros György személyesen áll a magyar, bővítési biztos, Várhelyi Olivér elleni támadások mögött – jelentette ki Böröcz László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese hétfőn Budapesten.

Az MTI azt írja: a kormánypárti politikus szerint Soros György az általa finanszírozott szervezeteken, médiumokon keresztül próbál nyomást gyakorolni a döntéshozókra. Várhelyi Olivér brüsszeli kihívásairól mi is többször írtunk már. Első meghallgatásán még nem ment át, aztán múlt hétfőn már zöld jelzést kapott  a magyar uniós biztosjelölt az Európai Parlament külügyi szakbizottságától.

Várhelyi Olivért jóváhagyta az Európai Parlament
Másodszorra megkapta az igent, pedig semmire nem válaszolt igazán.

Böröcz továbbfűzte mai sajtótájékoztatóján azt a gondolatmenetet, amit Orbán Viktor kormányfő kezdett el a Kossuth Rádióban legutóbb: Soros tehát azért támadja Várhelyit, mert a magyar emberek nemet mondtak a bevándorlásra

– fűzte hozzá Böröcz.

Orbán az új Puskás Arénát a Lánchídhoz és a Parlamenthez hasonlította
Szerint a végén mindenki boldog volt és tapsolt. A rádióban sorosozott is egyet a kormányfő.

Böröcz László szerint nyilvánvaló, hogy a tengeri útvonalakon kívül a balkáni szárazföldi útvonalon érkezik a legtöbb bevándorló az Európai Unió (EU) területére. Ebben a helyzetben pedig – folytatta a politikus – Soros György számára nem mindegy, hogy bevándorláspárti vagy bevándorlásellenes kormány által jelölt uniós biztos tárgyal a nyugat-balkáni országok vezetőivel az EU bővítéséről.

A fideszes politikus megjegyezte, ha a balkáni országok együttműködnek a bevándorlás megállításában, képesek teljesen lezárni a balkáni útvonalat.

Kiemelt kép: Böröcz László fideszes országgyűlési képviselő, a párt ifjúsági társszervezete, a Fidelitas elnöke sajtótájékoztatót tart a Városligetben 2019. október 8-án. A Fidelitas kampányt indít Karácsony Gergely „alkalmatlanságáról”. MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik