Belföld

Jogerős ítélet született a cseh taxisofőr életére törő fiatalok ügyében

Társtettesként elkövetett emberölés kísérlete miatt 9, illetve 6 év börtönre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla azt a két fiatalembert, akik kis híján megfojtottak egy taxist Csehországban. A két fiatal a büntetés kétharmadának letöltése után bocsátható leghamarabb szabadlábra feltételesen.

A 20 és 24 éves férfi 2017 augusztusában azért utazott Csehországba, hogy munkát vállaljanak. De nem tetszettek nekik a körülmények, ezért pár nappal később úgy döntöttek, hogy hazautaznak. A két férfit Pardubice állomáson a kalauz leszállította a vonatról, ezért úgy döntöttek, hogy megszerzik az állomáson parkoló egyik taxi sofőrjének pénzét.

A sofőrt egy elhagyott, kiserdő melletti földúthoz irányították, majd a hátsó ülésen ülő fiatalabb férfi egy bicikliről leszerelt acél fémhuzallal megpróbálta megfojtani. A taxis a huzal alá tudott nyúlni még az ujjaival, ezért ez nem sikerült. Eközben a jobb első ülésen ülő társa a védekező sofőrt megütötte. A vezető végül ki tudta magát szabadítani, azonban a támadók kirángatták a kocsiból és tovább verték. A 20 éves férfi megpróbálta beindítani a gépkocsit, azonban nem járt sikerrel. A taxis megszerezte az indítókulcsot és elmenekült.

A két vádlott kitépte a taxi navigációs készülékét, azonban a kocsiból végül csak három doboz cigarettát loptak el, majd Magyarországra utaztak. A cseh hatóságok büntetőeljárást indítottak, amelyet a magyar hatóságok átvettek. A taxis könnyű sérüléseket szenvedett, azonban, ha nem teszi ujjait a huzal és a nyaka közé, a halál bekövetkezésének fennállt volna a reális esélye.

A másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy az elkövetéskor fiatal felnőtt vádlottakkal szemben fegyház helyett börtön is megfelelően szolgálja a büntetési célokat. Egyebekben helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék korábbi ítéletet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik