Belföld

Az államtitkár szerint nem fenyegeti veszély az alternatív iskolákat

Rendesen ráijesztett az alternatív iskolákra Palkovics László technológiai miniszter benyújtott törvénymódosítása. Úgy tűnt, a javaslat megszüntetné az alternatív tantervek alapján tartott oktatást Magyarországon, és helyette csak egyéni engedélyek alapján volna mód eltérni az előírásoktól. Ráadásul a mostani törvényjavaslat azt írja elő, hogy minden egyes iskolának, óvodának egyenként kell engedélyt kérnie a minisztertől, ha tovább akar működni 2020 őszétől. És a miniszter dönti el, hogy melyik működhet és melyik nem.

Az alternatív iskolák képviselőit kedden fogadta az EMMI közoktatásért felelős államtitkára, Maruzsa Zoltán és megnyugtatott mindenkit, hogy nem célja a módosításoknak, hogy iskolákat zárjanak be – írja a 444. Sőt, elmondása szerint a már létező alternatívok könnyített eljárásban kaphatják majd meg az engedélyeiket. Az államtitkár azt pedig csak formaságnak nevezte, hogy a kormányhivataloktól a miniszterhez kerül az engedélyezés.

A kerettantervi rendszert leváltó, aggályosnak tartott új engedélyezési folyamat vonatkozásában az a megállapodás született, hogy az eredeti törvényjavaslatban szereplő, „nevelési-oktatási tartalom” kibővül a jelenlegi „alternatív passzus” tartalmával.

A tegnapi találkozó eredményeképpen teljes megalapozottsággal állítjuk, hogy sem a Waldorf-intézményeket, sem a többi alternatív iskolát nem fenyegeti veszély

– olvasható a Waldorf Szövetség honlapján. A teljes beszámolót a minisztériumi találkozóról ITT lehet elolvasni.

kiemelt kép: mti

Ajánlott videó

Olvasói sztorik