Gazdaság

Újabb kormányzati prés: jövőre bezárhatnak a Waldorf- és más magániskolák

Az alternatív tanterv szerint működő óvodákat, általános- és középiskolákat jövő szeptemberben simán bezárhatják Palkovics László miniszter, illetve a kormány javaslata alapján – írja a 444.hu. A kedden benyújtott salátatörvénybe rejtett módosításokat áttanulmányozta a Magyar Waldorf Szövetség, és jajkiáltásban tört ki.

A javaslat alapból megszüntetné az alternatív tantervek alapján tartott oktatást Magyarországon, és helyette csak egyéni engedélyek alapján volna mód eltérni az előírásoktól.

Április 1-ig minden alternatív iskolának fennmaradási engedélyt kell kérnie az oktatásért felelős minisztertől, aki saját belátása szerint, a törvényben nem tisztázott szempontok alapján döntheti el, hogy az adott iskola a következő tanévben is kinyithat-e. Az eddig megszerzett oktatási engedélyek mind elvesznek. Ha egy iskola nem kér engedélyt a túlélésre, akkor automatikusan be kell zárnia jövőre.  Új magániskola alapítása szinte lehetetlenné válik.

A Waldorf-iskolákat nyáron megnyugtatta a kormányzat, hogy nem fogják őket ellehetetleníteni, a tantervüket el fogják fogadni. Úgy fest, ez mégis benne van a pakliban.

Az országban 45 iskola és 59 óvoda működik a Waldorf-módszer alapján. A szervezetük az összes intézményre érvényes alternatív tantervet fogadtatott el az illetékes hatósággal.

De ezt nagyjából kidobhatják a kukába, mert a mostani törvényjavaslat azt írja elő, hogy minden egyes iskolának, óvodának egyenként kell engedélyt kérnie a minisztertől, ha tovább akar működni 2020 őszétől. És a miniszter dönti el, hogy melyik működhet és melyik nem.

Az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének alternatív iskolákat tömörítő tagozatának vezetője a portál kérdésére azt mondja, hogy hasonlóan sötéten látják a helyzetet, mint a waldorfosok. Országosan velük együtt mintegy 80 iskola léte került veszélybe most.

A minap a Budapest School vezetője, Halácsy Péter jelezte, nem kapták meg erre a tanévre az akkreditációt.

Nem szerezte meg az akkreditációt a Budapest School, de nem adják fel
Nem jutottak dűlőre az állammal, Halácsy Péter alapító szerint azért, mert nem jól magyarázták el a struktúrát.

Kiemelt képünkön Palkovics László miniszter látható. Fotó: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik