Belföld

Elítélték a létminimum alatt élő szegényeket ellehetetlenítő kevermesi uzsorásokat

A Szegedi Ítélőtábla harmadfokú eljárásban helybenhagyta az uzsora-bűncselekménnyel vádolt kevermesi házaspár bűnösségét megállapító másodfokú ítéletet.

A kétszeri hatályon kívül helyezés után megismételt eljárásban a Gyulai Törvényszék megállapította annak a Békés megyei házaspárnak a bűnösségét, akiket az első fokon eljáró Békéscsabai Járásbíróság négy rendbeli, folytatólagosan, társtettesként elkövetett uzsora-bűncselekmény miatt az ellenük emelt vád alól felmentett. A táblabíróság a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványával egyezően, helybenhagyta a másodfokú ítéletet.

A házastársak 2009 márciusától 2012 februárjáig a létminimum alatti jövedelemmel rendelkező háztartásban élő sértetteknek rendszeresen azzal a feltétellel adtak kisebb összegű kölcsönt, hogy – függetlenül attól, hogy az nem állt szándékukban – nagyobb mennyiségű húst, illetve tűzifát kellett vásárolniuk tőlük. A vásárolt dolgok értékét a kölcsönösszeggel együtt kellett megfizetniük vagy ledolgozniuk.

Ezzel nemcsak az áldozataikat, de a velük együtt élő hozzátartozóikat súlyos nélkülözésnek tették ki. A táblabíróság másodfokú ítéletet helybenhagyta, így az egyik uzsorással szemben két év, míg a másik elkövetővel szemben egy év szabadságvesztést szabott ki, utóbbi esetében a büntetés végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik