Belföld

Félholtra vertek egy férfit az ócsai vasútállomás várótermében

A Pest Megyei Főügyészség indítványozta annak a két fiatal fiúnak és felnőttnek a letartóztatását, akik úgy megvertek egy férfit az ócsai vasútállomás várótermében, hogy életveszélyes sérülésekkel kellett kórházba szállítani.

A három támadó egy helyen dolgozott, és egy munkásszállón is laktak mindannyian. November 6-án vodkát, pálinkát, energiaitalt ittak, s lerészegedtek. Éjfél után zenét hallgatva a vasútállomás felé indultak, és ordibáltak. A vasúti váróban felfigyeltek egy padon üldögélő férfira, aki korábban szintén a munkásszállón lakott.

Minden ok nélkül rátámadtak a férfira, majd agyba-főbe rugdosták és verték. Ezt követően magára hagyták, és a munkásszálló felé vették az irányt. Az összevert férfi elballagott a vasúti váróból. Másnap reggel egy ismerőse látta meg a férfi feldagadt, véres arcát, és orvoshoz küldte őt. Az orvostól mentővel a kórházba szállították a sértettet és életmentő műtétet hajtottak végre rajta. A férfi ugyanis életveszélyes sérülést szenvedett a bántalmazása során.

Az életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsított férfiak szökésétől a bűncselekmény tárgyi súlya és a gyanúsítottak személyi körülményei miatt is tartani kell. De annak a veszélye is fennáll, hogy szabadon hagyva a tanú megfélemlítésével veszélyeztetnék a nyomozás sikerét, vagy újabb bűncselekményt követnének el. A Pest Megyei Főügyészség ezért indítványozta mindhárom gyanúsított letartóztatását.

Fotó: Illusztráció/Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik