Belföld

Harmadszor is kiírták a választást Várföldén

Decemberben harmadik alkalommal tartanak polgármester- és képviselő-választást a Zala megyei Várföldén, ahol a választói névjegyzékben szereplők számának hirtelen emelkedése miatt október 13-án és az elmúlt vasárnap is érvénytelen volt a voksolás.

Szunyogh István, a bánokszentgyörgyi közös hivatalhoz tartozó Várfölde jegyzője csütörtökön az MTI érdeklődésére elmondta: a helyi választási bizottság szerda esti döntése szerint december 8-án ismétlik meg újra a voksolást. Ez a döntés még nem jogerős, három napon belül megtámadható.

Vasárnap nem állapított meg eredményt a helyi választási bizottság Várföldén, mert az október 13-ai szavazáshoz hasonlóan, bár kisebb arányban, de ezúttal is túl sokan vettek részt olyanok, akik korábban nem laktak a településen.

A zalai községben azért kellett megismételni a polgármester- és képviselő-választást, mert október 13-a előtt néhány hét alatt több mint ötven százalékkal növekedett a bejelentett lakcímmel rendelkezők száma, ezért a Pécsi Ítélőtábla a voksolás megismétléséről döntött.

Rámennek a polgármester idegei a folyton megismételt választásra
Feszült a helyzet a zalai Várföldén, ahol valószínűleg harmadszorra is szavazni fognak a helyiek. Ugyanis ismét egy rakat idegen voksolt a községben.

A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint október 13-án az eddig is a települést vezető Szörcsökné Horváth Mária 114, kihívója, Tóth Árpád 107 szavazatot kapott. A képviselőjelöltek között az első és a hatodik legtöbb voksot begyűjtő között is csupán 17 szavazatkülönbség adódott.

A települési névjegyzék szerint 239 szavazásra jogosult polgár járulhatott az urnákhoz, közülük 223-an voksoltak, 93,31 százalékos volt akkor a részvételi arány.

Az eredmény ellen a helyi, majd a Zala megyei választási bizottsághoz benyújtott, majd mindkét fórumon elutasított jogorvoslati kérelem szerint a választás eredményét befolyásolhatta, hogy Várföldén szeptember 1-jén még csak 157 szavazópolgár szerepelt a nyilvántartásban, október 13-ára pedig 239-re növekedett a számuk. A Pécsi Ítélőtábla megalapozottnak látta a jogsértés gyanúját, ezért november 10-re írta ki a választás megismétlését.

A megismételt szavazáson a továbbra is a névjegyzékben szereplő 239 választópolgár közül 169-en adtak le szavazatot, vagyis többen, mint ahányan szeptemberben szerepeltek a település névjegyzékében. Visszalépés nem volt, ezért az október 13-ai voksoláshoz hasonlóan két polgármester- és tíz képviselő-jelöltre lehetett szavazni, de az újbóli jogsértések gyanúja miatt eredményt végül nem hirdetett a helyi választási bizottság.

Kiemelt kép: 24.hu/Ivándi-Szabó Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik