Belföld

Hallgatott és menekült a kokainügybe keveredett volt kispesti MSZP-s

Tüntetők várták a kispesti önkormányzat alakuló ülésén az MSZP-ből kizárt Lackner Csabát tegnap – írja helyszíni tudósításában az Index.

Lackner Csaba történetével mi is többször foglalkoztunk, miután egy hangfelvétel tanúsága szerint az akkor még szocialista politikus azzal hencegett, hogy több százmillió forintok vándorolnak magánzsebekbe Kispesten önkormányzati szereplők tudtával.

Hír Tv: Egy zacskó fehér port lóbálva beszélt korrupciós ügyekről egy kispesti MSZP-s
A szocialista polgármester szerint hamisítvány lehet a felvétel, és „sületlenségek” hangzanak el a hanganyagban.

Tudod, milyen hamar el lehet költeni 200-250 millió forintot? Az, aki hozzászokott egy jóléthez…

– mondja az ominózus felvételen egy zacskó kábítószernek látszó fehér port lóbálva Lackner.

Az eset után a politikust kizárták az MSZP-ből, viszont ez nem tartotta vissza az egyéni körzetét megnyerő Lacknert attól, hogy tegnap letegye az esküt, és hivatalosan is képviselővé váljon.

A csütörtöki ülésről azt írja az Index, hogy az önkormányzat termében „többen táblákkal tiltakoztak az időközben az MSZP-ből is kizárt képviselő ellen, aki végül hangos anyázás és fütyülés közben vette át megbízólevelét. A tüntetők kokaincsászárnak nevezték, és szólt” az „Add vissza, Csabi” is”. Mindez ugyanakkor nem hatotta meg a képviselőt, aki az alakuló ülésen csupán annyit mondott, hogy a kiadott közleménynél többet nem kíván elmondani: ebben csupán az írta, átveszi a mandátumát. Ráadásul Lackner Csaba a jövőben a Szociális és Lakásügyi Bizottság alelnöke lesz, ami több képviselő szerint aggályos.

Az ülésen Gajda Péter, MSZP-s polgármester is kapott kérdést, épp azután, hogy nem sokkal korábban egy kispesti óvodában fogadta Erdoğan feleségét, aki tízmillió forintot adományozott az intézménynek.

A kispesti szocialista polgármester Erdogan feleségével ment óvodát látogatni
Miközben az egész ellenzék tiltakozik, Gajda Péter a török elnök feleségével és számos kisgyerekkel fotózkodik.

Gajda ezzel kapcsolatban azt mondta:

Azért nem esett nehezemre ez a találkozó, mert ez egy majdnem tízéves kapcsolat. Sokat dolgoztunk azért, hogy a gyerekek megismerkedhessenek más néppel, kultúrával. Két éve indult a program, amely nem egy politikai program, hanem egy kulturális program, amelyben a gyerekek önkéntesen vesznek részt. Úgy gondoltam, hogy nem sértek meg senkit, hogy nem megyek el, én ezt a kispestiek érdekében mentem el és ezt vállalom.

Az alakuló ülés után a hírportál próbálta megszólaltatni Lackner Csabát, hogy valóban ő szerepel-e a felvételeken, de a volt MSZP-s politikus egyetlen kérdésre sem válaszolt.

Ehelyett inkább beszállt a Mercijébe és elhajtott.

Kiemelt kép:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik