Belföld

Jöhet az általános iskolai nulladik évfolyam

A korábbi hírekkel ellentétben a kormány nem mondott le a kilenc osztályos általános iskola tervéről, a készülő új Nemzeti alaptantervben (Nat) mégis helyet kap a „nulladik” évfolyamokról szóló rész, tudta meg a Népszava.

A lap információi szerint ezek olyan felkészítő osztályok lesznek, amelyeket az óvoda és az általános iskola közé illesztenek be, és elsősorban azok a gyerekek kerülnek ide, akik még nem elég érettek ahhoz, hogy első osztályba lépjenek.

A témáról tárgyaltak a múlt hétvégén megrendezett hajdúszoboszlói Országos Közoktatási Szakértői Konferencián is.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) nem erősítette meg, de nem is cáfolta a híreket.

A Népszava emlékeztet, a felkészítő évfolyamokról az új alaptanterv első, tavaly nyár végén megjelent verziójában is olvasni lehetett. E szerint a nulladik osztály nem lett volna kötelező, a szülőkre bízták volna a döntést, gyermeküknek szüksége van-e arra, hogy egy teljes tanéven keresztül még erősítsék az általános iskola megkezdéséhez szükséges készségeit.

Nem sokkal később az Emmi cáfolta a híreket, mondván a szakmai szervezet által „teljes mértékben elfogadhatatlannak tartott” félkészítő évfolyam terve kikerült a dokumentumból. Úgy tűnik, most újból fordult a kocka.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik