Belföld csatatér 2019 - pécs

Eltiltották a cégvezetéstől az új pécsi városháza egyik legfontosabb gazdasági vezetőjét

Kényszertörléssel szüntettek meg három olyan gazdasági társaságot is 2016 végén, amelyben Nyőgéri Lajos MSZP-s pécsi városházi képviselő volt a cégvezető, illetve a tulajdonos vagy a résztulajdonos is, írja a Szabad Pécs. 

A lap szerint Nyőgéri nem lehet sem cégvezető, sem vezető tisztségviselő a következő két évben, illetve nem lehetett már az elmúlt majdnem három évben sem, mert el volt tiltva ettől három volt cégének a kényszertörlése miatt. Nyőgérit múlt csütörtökön választották meg a gazdasági bizottság elnökének Pécsen.

Nyőgéri a lapnak azt mondta, hogy valóban az ő volt cégeiről van szó, sajnos valóban hibáztak. Ő maga is, volt cégtulajdonos-cégvezetőként, és egy, a konkrét mulasztásért nagyban felelős másik személy is, akiben mindaddig feltétlenül megbízott. A saját felelősségét azonban nem kívánja elhárítani, sőt a következmények egyértelműen és kizárólag őt érintették. Messzemenően vállalta a céges mulasztásból fakadó összes következményt, minden olyan dolgot rendezett, amit emiatt kellett. Sem az államot, sem bármely más társaságot, akár egykori partnereit kár a történtek és a mulasztás miatt nem érte.

A képviselőséggel és a bizottsági elnöki poszttal kapcsolatban azt mondta, hogy ez a céges ügy a képviselői munkájával semmilyen összefüggésben nincsen, jogilag sem érinti, a cégvezetéstől tiltották el, nem a képviselőségtől, ezért nem mond le. Úgy érzi, felkészült a feladatra, mind a pécsi városházi képviselői munkáját, amelyre a választók hatalmazták fel, mind a bizottsági elnöki munkáját illetően, amelyet a közgyűlési többség szavazott meg, tisztességgel fogja ellátni, az érdemi szakmai munkát és döntéshozatalt előtérbe helyezve.

Péterffy Attila, Pécs új polgármestere azt mondta, hogy egy cég kényszertörlésének sokféle oka lehet, megismerve azonban ennek a konkrét ügynek a hátterét és a tényeket, nem tartja indokoltnak a bizottsági elnöki posztról való lemondást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik