Belföld

Erdoğan csütörtökön jön, de már keddtől lebénítja Budapestet

Több kerületben lesz útlezárás, időszakos forgalomkorlátozás. Borzasztó hosszú a lista. Nem minden parkoló, ami annak látszik.

Recep Tayyip Erdoğan török elnök látogatása miatt november 5-e és november 7-e között megváltozik a forgalmi rend Budapest több kerületében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közétette, mire kell számítani.

Tilos megállni november 5-én 20 órától november 7-én 24 óráig a Budapest I., II., V., VI., XIV. és XV. kerületében, az M3-as ki-, és bevezető szakaszán a Szilas pihenőhelyen a Shell-kút melletti parkolókban, M3-as kivezető szakaszának szervizútján, a Wesselényi utca és a Szentmihályi út között, az M3-as bevezető szakaszának szervizútján, a Széchenyi út és a Rákospalotai körvasút sor között, a Szőnyi úton, a BVSC pálya és a Mexikói út között lévő parkolókban, a BVSC pálya előtti parkolóban, a Mexikói úti P+R parkoló felüljáró melletti útszakasz mindkét oldalán, a Kacsóh Pongrác úti felüljáró alatt, a Kacsóh Pongrác út szervizútján, a Hermina út és a Borostyán utca által határolt területen, a Széchenyi fürdő kiszolgáló útjának mindkét oldalán, a Kós Károly sétánytól 50 méteres szakaszokon, a Széchenyi fürdő előtti félkörív mindkét oldalán, a Paál László sétány Kós Károly sétány felőli félkörívének mindkét oldalán, a Városligeti körút mindkét oldalán, a Kós Károly sétánytól 50 méter hosszú szakaszon, a Hősök terén, a Dózsa György úton a Lendvay utca és a Délibáb utca között, az Andrássy úton és a szervizúton is, a Rippl-Rónai utca mindkét oldalán a Délibáb utca és a Lendvay utca között, a Munkácsy Mihály utca mindkét oldalán a Délibáb utca és a Lendvay utca között, a Bajza utca mindkét oldalán a Délibáb utca és az Aradi utca között, a Kodály köröndön, a Szinyei Merse Pál utca mindkét oldalán az Aradi utca és az Andrássy út között, a Felsőerdősor utca mindkét oldalán a Benczúr utca és az Andrássy út között, a Szív utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Szegfű utca között, a Rózsa utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Szegfű utca között, a Izabella utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Szófia utca között, a Vörösmarty utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Hunyadi tér között, a Csengery utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Hunyadi tér között, az Eötvös utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Szófia utca között, az Oktogon teljes területén, a Jókai téren, a Liszt Ferenc téren a Paulay Ede utca és az Andrássy út között, a Nagymező utca mindkét oldalán a Paulay Ede utca és a Mozsár utca között, a Hajós utca mindkét oldalán a Paulay Ede utca és a Lázár utca között, a Dalszínház utca mindkét oldalán a Paulay Ede utca és a Révay utca között, a Székely Mihály utca mindkét oldalán az Andrássy út és a Paulay Ede utca között, a Dobó utca mindkét oldalán az Andrássy út és a Révay utca között, a Káldy Gyula utca mindkét oldalán a Révay utca és a Paulay Ede utca között, a Bajcsy-Zsilinszky út mindkét oldalán az Arany János utca és a Paulay Ede utca között, a József Attila utca mindkét oldalán, a Hercegprímás utca mindkét oldalán a József Attila utca és a Szent István tér között, a Sas utca mindkét oldalán a József Attila utca előtt 30 méter hosszú szakaszon, az Október 6. utca mindkét oldalán a Mérleg utca és a József Attila utca között, a József nádor tér teljes területén, az Erzsébet téren a Harmincad utca és a József Attila utca között, a Nádor utca mindkét oldalán a Mérleg utca és a József Attila utca között, a Mérleg utca mindkét oldalán a Széchenyi tér és a Nádor utca között, a Széchenyi tér teljes területén, az MTA előtti nagy parkolóban is, az Akadémia utca mindkét oldalán a Széchenyi tér és a Vigyázó Ferenc utca között, a Dorottya utca mindkét oldalán, az Apáczai Csere János utca mindkét oldalán a Széchenyi tér és a Türr István utca között, a Pesti alsó rakparton a Lánchíd északi és déli oldalán található parkolókban, a Budai alsó rakparton a Lánchíd alatt és előtte-utána 20-20 méteres szakaszon, a Clark Ádám téren, a Hunyadi János út mindkét oldalán, a Szalag utca mindkét oldalán a Hunyadi János út és a Szőnyeg utca között, a Donáti utca mindkét oldalán a Hunyadi János út előtt 30 méter hosszú szakaszon, a Csónak utca mindkét oldalán a Hunyadi János út előtt 30 méter hosszú szakaszon, a Lánchíd utca mindkét oldalán, a parkolóban is, az Öntőház utca mindkét oldalán, az Ybl Miklós téren, az Apród utca mindkét oldalán, a Döbrentei utca mindkét oldalán az Ybl Miklós tér és a Fogas utca között, a Szarvas téren, Váralja utca mindkét oldalán az Attila úttól a Déli Rondellához vezető lépcsőig és az Orvostörténeti Múzeum feletti parkolóban, az Attila út mindkét oldalán a Döbrentei tér és az Alagút utca között, a Dózsa György téren, a Palota út mindkét oldalán, a Váralja utca mindkét oldalán a Palota úttól 30-30 méter hosszú szakaszon, a Tábor utca mindkét oldalán a Logodi utca és a Palota út között, a Lovas út mindkét oldalán a Palota út előtt 30 méter hosszú szakaszon, a Színház utca mindkét oldalán, a Szent György utca mindkét oldalán, a Szent György téren, a Dísz téri parkoló teljes területén, a Fő utca mindkét oldalán a Clark Ádám tér és a Jégverem utca között, a Jégverem utca mindkét oldalán a Fő utca és a Bem rakpart között, a Bem rakpart mindkét oldalán, a Pala utca mindkét oldalán a Fő utca és a Bem rakpart között, a Halász utca mindkét oldalán a Fő utca és a Ferihegyi utca között, a Ferihegyi utca mindkét oldalán, a Szilágyi Dezső tér mindkét oldalán a Bem rakparttól 50 méter hosszú szakaszon, a Vám utca mindkét oldalán a Fő utca és a Bem rakpart között, az Aranyhal utca mindkét oldalán a Fő utca és a Bem rakpart között, a Batthyány tér mindkét oldalán a Bem rakparttól 50 méter hosszú szakaszon, a Csalogány utca mindkét oldalán a Fő utca és a Bem rakpart között, a Vitéz utca mindkét oldalán a Nagy Imre tér és a Bem rakpart között, a Kacsa utca mindkét oldalán a Fő utca és a Bem rakpart között, a Ganz utca mindkét oldalán a Fő utca és a Bem rakpart között, a Bem József téren, a Lipthay utca mindkét oldalán a Bem tértől 50 méter hosszú szakaszon, a Frankel Leó út mindkét oldalán a Bem tértől 50 méter hosszú szakaszon, a Fekete Sas utca mindkét oldalán, a Henger utca mindkét oldalán a Fekete Sas utca és a Margit körút között, a Tölgyfa utca mindkét oldalán a Fekete Sas utcától a Bem József utca felé 50 méter hosszú szakaszon, a Tölgyfa utca mindkét oldalán a Fekete Sas utca és a Margit körút között, a Margit körút mindkét oldalán a Frankel Leo út és a Török utca között, a Margit körút mindkét oldalán a Margit utcától 50 méter hosszú szakaszon a Rómer Flóris utca felé, a Török utca mindkét oldalán a Margit körúttól 50 méter hosszú szakaszon, a Margit utca mindkét oldalán a Török utca és az Ankara utca között, a Mecset utca mindkét oldalán a Margit utcától végig, a Mecset utca 12. számnál lévő parkolóban, a Mecset utca mindkét oldalán a Margit utca és az Ankara utca között, az Ankara utca mindkét oldalán, a Rómer Flóris utca mindkét oldalán a Zivatar utca és a Margit körút között, a Rómer Flóris utca 39. számmal szemközti parkolóban, a Zivatar utca mindkét oldalán a Rómer Flóris utcától 50 méter hosszú szakaszon, az  Apostol utca mindkét oldalán a Türbe térig, az Apostol utca mindkét oldalán a Margit utca és a Vérhalom utca között, az Apostol utca mindkét oldalán a Bolyai utcától 50 méter hosszú szakaszon, a Turbán utca mindkét oldalán – a kis parkolókban is – a Vérhalom utca és a Türbe tér között, a Türbe téren, a Mansfeld Péter Park teljes területén, a Veronika utca mindkét oldalán, a Bolyai utca mindkét oldalán az Apostol utca és a Veronika utca között, a Vérhalom utca mindkét oldalán az Apostol utca és a Vérhalom utca 3. szám között.

 

Szakaszosan és időszakosan lezárják november 7-én 9 óra 30 perctől november 7-én 11 óra 30 percig

a Budapest I., V., VI., XIV., XV., XVI. és XVII. kerületében, a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér „E” porta – 4. számú főút – M0 autóút – M3 autópálya bevezető – Kacsóh Pongrác úti felüljáró – Kós Károly sétány – Hősök tere – Andrássy út – József Attila utca – Széchenyi tér – Lánchíd – Clark Ádám tér – Lánchíd utca – Ybl Miklós tér – Apród utca – Attila út – Dózsa György tér – Palota út – Dísz tér – Szent György utca – Szent György tér útvonalat.

November 7-én 14 óra 30 perctől 15 óra 30 percig a Budapest I. kerületében a Szent György tér – Szent György utca – Dísz tér – Palota út – Dózsa György tér – Attila út – Apród utca – Ybl Miklós tér útvonalat. 17 óra 30 perctől 19 óráig a Budapest I. és II. kerületében az Ybl Miklós tér – Lánchíd utca – Clark Ádám tér – Fő utca – Jégverem utca – Bem rakpart – Bem tér – Fekete Sas utca – Tölgyfa utca – Margit körút – Margit utca – Ankara utca – Apostol utca – Vérhalom utca – Turbán utca – Türbe tér útvonalat. 9 óra 30 perctől 11 óra 30 percig a Budapest I., II., V., VI., XIV., XV., XVI. és XVII. kerületében a Türbe tér – Turbán utca – Vérhalom utca – Apostol utca – Ankara utca – Margit utca – Margit körút – Tölgyfa utca – Fekete Sas utca – Bem tér – Bem rakpart – Jégverem utca – Fő utca – Clark Ádám tér – Lánchíd – Széchenyi tér – József Attila utca – Andrássy út – Hősök tere – Kós Károly sétány – Kacsóh Pongrác úti felüljáró – M3 autópálya bevezető – M0 autóút – 4. számú főút – Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér „E” porta útvonalat.

A lezárások idején az útvonalat keresztező útszakaszokat is lezárják!

A török delegáció rendőri biztosítása miatt elszállított autók miatt a tulajdonosok/üzembentartók a 06-801-807-80-as telefonon tudnak érdeklődni. A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!

Kiemelt kép: MTI/AP/Elnöki sajtószolgálat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik