Belföld

Botka László után újabb politikus hagyja el az MSZP-t

MSZP újabb politikusa döntött úgy, hogy elhagyja a pártját, mégpedig Trippon Norbert – értesült a Magyar Hang. Az újpesti politikus szerdán délután jelentette be a kilépésről szóló döntését, és azt is, hogy politikai tevékenységét a Demokratikus Koalícióban folytatja. Trippon Norbert a most megalakuló IV. kerületi képviselő-testületben már a DK frakciójába ül be. Emlékezetes: hétfőn Botka László jelentette be, hogy kilép az MSZP-ből.

Botka László kilépett az MSZP-ből
A 24.hu információi szerint Botka László szegedi polgármester hétfőn hivatalosan is kilépett a Magyar Szocialista Pártból.

A lapnak Trippon azt mondja: leginkább a DK víziójával és értékeivel tud azonosulni. A Magyar Hang felidézi, hogy Trippon 1998 óta volt tagja az MSZP-nek. 2002-től önkormányzati képviselő Újpesten, 2007 és 2010 között pedig a kerület alpolgármestere volt. Az idei októberi voksoláson egyéni jelöltként indult el, és nyert is az egyik újpesti körzetben.

Kiemelt kép: Marjai János /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik