Belföld

Lesújtó ítélet a magyar bíráskodásról

Az Európai Bírói Egyesület jelentését a 7. cikkely szerinti eljárásnál is figyelembe fogják venni.

Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke sarkalatos törvényt sért, figyelmen kívül hagyja az Alaptörvény előírását, szembehelyezkedik európai normákkal. Ezt mondta a 168 Órának Gerhard Reissner, a kilencven ország bíráit tömörítő Nemzetközi Bírói Egyesület volt elnöke, aki tavasszal a szövetség tényfeltáró küldöttségének tagjaként járt Budapesten.

A főbíró megdöbbentőnek nevezte,  hogy az Országos Bírói Tanács (OBT) működésével kapcsolatos törvénytervezet ügyében nem a tanács, a parlament, az igazságügyi miniszter vizsgálódik, hanem az az ember, akinek a munkáját a tanácsnak ellenőriznie kellene, és aki konfliktusban áll a testülettel. Szerinte Handó Tünde nem érti, hogy a testület nem bíróságok képviseleti fóruma, hanem a bírói kar függetlenségének őrzője, a jogállamiság egyik letéteményese.

Gerhard Reissner szerint az Európai Bírói Egyesület, a májusi vizsgálat után, azért beszélt egyfajta alkotmányos válságról, mert az OBT és az OBH is közvetlenül az alkotmány alapján működő intézmény.

Az Alaptörvény világosan meghatározza: a tanács feladata, hogy ellenőrizze az OBH elnökének tevékenységét.

Ez vált lehetetlenné, amikor egy éve Handó Tünde egyoldalúan kinyilvánította, hogy szerinte a tanács működésképtelen, mert hiányos az összetétele. A jogállamiságot kérdőjelezi meg, ha egy vezető érvénytelennek nyilvánítja egy olyan testület működését, amelynek a kontrollja alatt kell működnie, de az sem felel meg az alkotmányos előírásoknak, ha az OBH elnöke, akinek arról kell  gondoskodnia, hogy a tanács tagjait időben megválasszák, ezt halogatja, majd élesen bírálja, hogy a tanács hiányosan működik.

Magyarországon a bírósági rendszer két meghatározó testülete ellentétbe került egymással,

ami veszélyezteti a bíráskodás iránti bizalmat, ez pedig veszélyezteti a jogállam működését is.

Az OBT számos olyan esetet tárt fel a vizsgálóbizottság előtt, ami azt igazolta, főleg az OBH-elnök kinevezési jogköre veszélyezteti la jogállami működést, ha azt kontroll nélkül gyakorolja. Az Európai Bírói Egyesület tiszteletbeli elnöke szerint a magyar tagszervezet, a 2791 bíró közül 1400-at tömörítő Magyar Bírói Egyesület nem tesz mást, mint kiáll a jogállamért, a bíráskodás függetlenségéért. Mint mondta,

nem meglepő, ha azok a vezetők, akik saját maguk veszélyeztetik a bíráskodás függetlenségét, konfliktusba kerülnek az egyesülettel.

A hetilap emlékeztet rá, hogy a tényfeltáró bizottság jelentését árnyalja a Bírói Tanácsok Európai Hálózatának (ENCJ) friss felmérése, amit 25 ország 11 335 bírájának és 4250 ügyvédjének részvételével készítettek. A kérdésekre 429 magyar bíró és 300 ügyvéd válaszolt. Az ENCJ összegzése szerint a 25 ország közül Magyarországon és Romániában éri a legtöbb fenyegetés a bírói függetlenséget.

Az Európai Bírói Egyesület jelentésére hivatalos magyar választ nem kapott, az OBH elnöke egy nyilatkozatban visszautasította a kifogásokat, de erről értesítést nem küldött. A jelentést üdvözölte viszont az Európa Tanács, a Bírói Tanácsok Európai Hálózata és az Európai Bizottság. Ez utóbbi megerősítette, hogy az Európai Parlament által kezdeményezett, 7. cikkely szerinti eljárásnál azt figyelembe fogják venni.

Alkotmánybíróvá „buktatnák" Handó Tündét
Egy korábbi igazságügyi államtitkár testvére foglalná el az OBH-elnök székét.

Kiemelt kép: Handó Tünde, az OBH elnöke beszédet mond az Országház Delegációs termében. MTI/Kovács Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik