Belföld

Áll a bál a bíróknál – Handó Tünde csatát nyert

Botrányba fulladt az Országos Bírói Tanács póttagválasztása.

A hvg.hu szerint az Országos Bírói Tanács póttagválasztásához jelölt sem volt. A különböző bírósági szintek korelnökei készítettek jelöltlistát, de közülük senki nem vállalta a tagságot, aki vállalta volna, az nem kerülhetett fel a szavazólapra.

Ehhez nem kaptak elég szavazatot a jelenlevő küldöttektől, akiknek a fele a Handó Tünde kinevezési jogkörébe tartozó bírói vezető volt. A jelenlévők szerint az ülés hangulatán is érezhető volt, mire számíthat, aki az OBH-elnök ellenében szavaz.

A portálnak egy küldött azt mondta a mesterséges patthelyzetről, hogy az egy

jól megszervezett akció volt.

Saját állítása szerint őt

még nem végezték ki, de igen erős pressziót érez.

Handó Tünde régóta azt állítja, hogy az OBT, amely az ő munkáját felügyeli, működésképtelen, most pedig Balla Lajos, a Debreceni Ítélőtábla elnökének javaslatára meg is szavazták, a tagválasztó ülés nem óhajt közreműködni a jelenlegi OBT működésében.

A küldöttek – csekély többséggel – lemondásra szólították fel az OBT jelenlegi tagjait.

Amit egy kisebbségben maradt elektor bohóckodásként, azt Répássy Róbert volt igazságügyi államtitkár testvére, Répássy Árpád, a Miskolci Törvényszék elnöke a bírói kar demokratikus akaratnyilvánításaként értékelt.

Az Országos Bírói Tanács közölte így is működőképes, folytatja a munkáját.

Az Országos Bírói Tanács reagált Handó Tünde hazaárulózására
Értetlenül állnak a folyamatos támadások előtt.

Kiemelt kép: Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke éves beszámolóját tartja az Országgyűlés igazságügyi bizottságának ülésén a Parlamentben 2017. november 21-én. MTI / Kovács Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik