A rendőrség tegnap délelőtt adott ki közlekedés-biztonsági vörös kódot, miután csak októberben 40 ember veszítette életét az utakon. Az áldozatok száma azóta még tovább nőtt.
Szombaton délután egy 36 éves küngösi férfi 14 óra 40 perc körül a 77-es számú főút 40. kilométerszelvényében, Tapolca felől közlekedett motorkerékpárjával Monostorapáti felé, amikor eddig tisztázatlan körülmények között nekiütközött az előtte haladó traktornak. A motoros a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
Vasárnap a hajnali órákban két személygépkocsi ütközött az 51-es számú főúton, Dunavarsány külterületén Kiskunlacháza felől Budapest irányába. A balesetben az egyik autó vezetőjének olyan súlyos sérülései keletkeztek, hogy a helyszínen életét vesztette. Ketten könnyű sérülést szenvedtek. Az érintett útszakaszon teljes útlezárás mellett helyszínelnek a rendőrök.
A rendőrség tegnapi közleményében úgy fogalmazott, az októberi balesetekben gyerekek, fiatal lányok, férfiak, anyák, apák, nagymamák, nagypapák, autósok, kerékpárosok, teherautósofőrök, motorosok, gyalogosok vesztették életüket. Egyikük sem úgy indult el aznap, hogy egy tragédia miatt már soha nem térhet haza.
A balesetek többségében súlyos szabályszegés áll a háttérben, de vannak olyan esetek is, amikor kisebb hiba, egy másodpercnyi figyelemkihagyás okozta a tragédiát.
Kiemelt kép: police.hu