Belföld

Az Alkotmánybíróság nem adott igazat Borkainak

Az Alkotmánybíróság kimondta: jogosan bírságolták meg Borkai Zsolt győri polgármestert, amiért gyerekeket felhasználva kampányolt, írja a hvg.hu. A Győri Ítélőtábla korábban azért marasztalta el a városvezetőt, mert az már egy korábban elkészült iskolai futópályát gyerekek jelenlétében adott át.

Borkai az ítélet ellen alkotmányjogi panaszt nyújtott be, mivel szerinte semmilyen utalás nem történt az eseményen jelölti minőségére és a közelgő választásokra.

Az Alkotmánybíróság viszont nem Borkaival, hanem a Győri Ítélőtáblával értett egyet, a határozat indoklása szerint ugyanis hiába nem tilos önmagában nem tilos polgármester vagy önkormányzati képviselő számára a részvétel átadó ünnepségen, sem pedig gyermekek jelenléte valamely általuk által is használt létesítmény átadó ünnepségén,

a köznevelési törvény tiltja az iskolákban a politikai tevékenységet, és ezt a választási eljárási törvény idézett mondata nem írja felül.

A határozat szerint a Győri Ítélőtábla jogosan állapította meg, hogy a beruházást az egyik jelölt keretéből finanszírozták, illetve az eseményt kifejezetten a kampány idejére időzítették.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik