Elsősorban a polgármesteri szavazólapok és néhány körzetben a képviselőjelöltek szavazólapjának újraszámlálását fogja kezdeményezni a győri ellenzéki összefogás – jelentette be a DK, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Jobbik alkotta összefogás két képviselője sajtótájékoztatón hétfőn Győrben.
Glázer Tímea, a DK győri szervezetének elnöke felidézte, hogy Borkai Zsolt és közte mindössze 641 volt a szavazatkülönbség, az érvénytelen szavazatok száma pedig 1381 volt. Meglátása szerint tartozik annyival a választópolgárainak, hogy kezdeményezi a polgármesteri szavazatok újraszámlálását, emellett néhány olyan választókörzetben is, amelyben szoros eredmény született.
Prollreisz Balázs, az MSZP győri szervezetének elnöke elmondta, hogy az újraszámolandó választókerületek számát még nem tudják, egyelőre a jegyzőkönyvek átvizsgálásánál tartanak.