Vádat emeltek egy ügyvéd és társa ellen, mert több mint 640 millió forintot elcsaltak egy örökségből.
Fővárosi Főügyészség közleménye szerint egy nő jelentős vagyonhoz jutott – amelynek jelentős része külföldi bankszámlákon volt, – és öregkorában egy budapesti szállodában töltötte napjait. Miután elhunyt, a törvényes örököse két időskorú nő lett, akik megállapodtak egy 58 éves barátjukkal, hogy segít nekik a külföldön található hagyaték felkutatásában.
A férfi elhatározta, hogy az örökség egy részét jogtalanul megszerzi, és ebben megegyezett ismerősével, egy 49 éves ügyvéddel. A férfi rávette az örökösöket, hogy bízzák meg a hagyatéki ügyintézéssel az általa ajánlott ügyvédet, és járuljanak hozzá, hogy a hagyaték az ügyvéd letéti számlájára kerüljön. A férfi és az ügyvéd változatos módszerekkel jutott hozzá 2015-2016-ban több mint 640 millió forinthoz.
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a vádlottak ellen kétrendbeli, különösen nagy kárt okozó csalás bűntette, a jogász ellen ügyvédi visszaélés bűntette miatt is vádat emelt.