Belföld csatatér 2019 - budapest

Kiderült, hol és mikor készült a kiszivárgott Karácsony-felvétel

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs
Fotó: Ivándi-Szabó Balázs

A Párbeszéd frakcióvezetője és társelnöke rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a Képviselői Irodaház bejárata előtt arról a kiszivárgott hangfelvételről, amelyen Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt többek között arról beszél, hogy az MSZP-s Tóth Csaba fenyegeti a családját, és ha visszamegy Zuglóba, akkor „elássák”.

Szabó Tímea a 444.hu tudósítása szerint azt mondta, felismerték, hogy a felvételek

a Párbeszéd elnökségi ülésein készültek, és szerintük több ülésből vágták össze. A politikus felismerte a saját kisgyereke hangját is a felvétel végén.

Szabó Tímea szerint úgy tűnik, valaki vagy valakik a nemzetbiztonsági védelem alatt álló Képviselői Irodaházban rendszeresen hallgatják/hallgatták a Párbeszéd elnökségi üléseit, rögzítik, és nyilvánosságra hozzák, ami bűncselekmény.

Szabó Tímea – ahogy korábban Karácsony Gergely is – tiltott adatszerzésért feljelentést tett az ügyben.  Úgy fogalmazott a sajtótájékoztatón, hogy „ez az ügy a magyar Watergate. Ez az ügy a 21. század eddigi legnagyobb botránya Magyarországon.”

A felvételt erre a cikkünkre kattintva hallgathatja meg:

Kiszivárgott Karácsony-felvétel: „Ha visszamegyek Zuglóba, akkor elásnak”
Az ellenzéki főpolgármester-jelölt fenyegetések mellett arról is beszél, hogy a szocialisták egy civil polgármester megválasztása esetén szétlopnának mindent a XIV. kerületben.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik