Belföld önkormányzati választás 2019

Tarlós azonnal feláll, ha Orbán felrúgja az alkujukat

Tudja, nincs tökéletes garancia rá, hogy a megállapodást a kormány be is tartsa.

Tarlós István a Heteknek azt mondta, két éve még valóban azt tartotta valószínűbbnek, hogy idén már nem indul újra a főpolgármesterségért, de tavaly egyrészt Orbán Viktor rábeszélte, másrészt ő is szereti befejezni, amit elkezdett. Ha a mostani kampány miatt meg is bánta volna az indulást, akkor sem árulná el, így kénytelen azt mondani, nem bánta meg, és

már kár ezen lamentálni, tulajdonképpen tavaly szeptember 26-án eldőlt.

Gulyás Gergelyhez hasonlóan ő is azt állítja, hogy egy kormányfő és egy főpolgármester is köthet olyan alkut, ami érvényét veszíti, ha az ellenzék győz. Szerinte

Orbán Viktorral nem közjogi, hanem egy kétoldalú politikai megállapodást

írt alá, amihez ő az újraindulását kötötte. Ezek között első helyen állt, hogy maradjon meg a közvetlen főpolgármester-választás.

Karácsony Gergely nyílt levélben szólította fel lemondásra Gulyás Gergelyt
Szerinte politikai, jogi és emberi felelősséget is vállalnia kell, amiért megzsarolta a budapestieket.

Az szerinte sem kérdés, hogy Budapestnek az elosztáskor több forrás jár.

A novemberben aláírt megállapodás fontos állomás ezen az úton. A miniszterelnök úr, a kormány, a Fidesz pedig egyaránt tudja, hogy ha értelmezésem szerint megsértik a megállapodást, akkor fel fogok állni.

Arra a kérdésre, mi a garancia arra, hogy Orbán Viktor be is tartja a megállapodást, azt mondta

a mai világban olyan, hogy tökéletes garancia, nem létezik.

Karácsony: Orbán Tarlóssal is bünteti Budapestet
Neki egyetlen feltétele lenne a vitához: Tarlós ne használjon megafont.

Eddig is voltak vitái a kormánnyal, lehet, hogy lesznek is, de szerinte az eredmények nem vitathatóak. Tarlós arra bővebben nem tér ki, hogy tavaly még azt mondta a lapnak, hogy Karácsony Gergelyt és Puzsér Róbertet is kedveli. Úgy véli, aki belép a ringbe, a kötelek közé lép, az győzni akar. Ő csak azt nem szereti, ha valaki ólmot csempész a kesztyűjébe, és még nyafog is.

Nem egy kormányhoz simuló főpolgármestert akarnak a budapestiek
A fővárosiak olyan főpolgármestert szeretnének, aki vállalja a konfliktusokat is a kormánnyal Budapest érdekében. Akár akkor is, ha Orbán Viktor büntetné a várost egy ellenzéki vezető miatt.

Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.