Belföld esport

Átadták az MTK e-sport arénáját, kétszer annyiba került, mint legutóbb gondoltuk

Ünnepélyes sajtótájékoztatón adták át pénteken az MTK Budapest e-sportszakosztályának vadonatúj arénáját, írja az utánpótlássport.hu.

A lap azt is leírja, hogy Deutsch Tamás beszédet mondott az átadón, ahol közölte, hogy 2.1 millió euróból, vagyis 705 millió forintból épült fel az Új Hidegkuti Nándor Stadionon belül az aréna, amely szerinte biztosan nyereséges lesz, hiszen számos sportrendezvényt terveznek a jövőben a helyszínre.

Ez a költség kétszerese annak, mint amiről legutóbb írtunk. Akkor az derült ki, hogy a legalacsonyabb ajánlat, amit az MTK kapott, 313 millió forint volt. Ami viszont eleve másfélszer annyi, mint amennyit szántak volna rá, hiszen az MTK-nak 221 millió forintja volt a projektre. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik