Délután 4 óra körül Budaházy György és körülbelül 15 szélsőjobboldali társa molinókkal és hangfalakkal bement az Auróra nevű nyolcadik kerületi szórakozóhelyre és közösségi térbe, ahol megzavartak egy rendezvényt, és befoglalták a rendezvénynek helyt adó teret – írja a Mérce.
Az Aurórában eredetileg a „Melegség és megismerés” című filmet vetítették volna, melynek célja, hogy az iskolákban a zaklatás és bullying elleni fellépésre és elfogadásra tanítsa a fiatalokat. Budaházyék emiatt a film miatt mentek le az Aurórában, ahol kihúzták a konnektorból a hangosítást, nem engedték elkezdeni a rendezvényt, állítólag még patkányt is dobtak az egyik WC-be.
Nem sokkal később a rendőrök is megérkeztek, akik a beszámoló szerint nem igazán tudták, hogy mit kellene tenniük. Végül nem tették ki Budaházyékat, inkább azt javasolták az aurórásoknak, hogy zárjanak be, akkor a szélsőjobbosok kénytelenek lesznek elhagyni a helyszínt. A személyzet így is tett, bezárták a helyet, Budaházyék a zárt vendégtérből önként kimentek, de az udvart annak ellenére sem hagyták el, hogy a rendőrség felszólította őket.