Belföld

„Nem tudtam, hogy a lenyelt zacskó kokaintól van rosszul” – védekezett a drogtúladagolásban meghalt férfi barátnője

Kedden folytatódott a Balassagyarmati Törvényszéken annak a nőnek a pere, akit az elhunyt élettársának a hozzátartozói állítottak bíróság elé pótmagánvádas eljárásban, miután megszüntették ellene a nyomozást.

Attila és a barátnője drog árusításából élt 2016 szeptemberében és az azt megelőző hónapokban. A nyomozóhatóság azonban már tudott a dologról és megfigyelte őket.

Az ominózus napon kokaint vásároltak Budapesten, amely egy műanyag tasakba volt csomagolva. Már hazafelé tartottak, amikor megállították őket a rendőrök. A férfi annyira megijedt a későbbi felelősségre vonástól, hogy filmbe illő módon lenyelte a kokaint tartalmazó zacskót. A drog állítólag a halálos adag többszöröse volt.

A férfi a rosszullét jeleit mutatta, de a nő a rendőrség kifejezett kérésére sem mondta, el, hogy mitől van rosszul. Másnap este hat körül felnyílt a férfi gyomrában a kokaint tartalmazó tasak, így a sértett kábítószer-mérgezést szenvedett, amelynek tünetei este nyolc körüli időben nem csak a nő, de a vele egy lépcsőházban lakók számára és hallhatóvá váltak.

A nő ennek ellenére csak az utolsó pillanatban, 2 órával később, 22 óra körüli időben értesítette a mentőket. A férfi egy órával később elhunyt.

Attila barátnője azt állította, hogy nem tudta, hogy a férfinak a korábban lenyelt zacskó kokaintól vannak a rosszullétei. Az elhunyt férfi szerette viszont továbbra is kitartanak amellett, hogy tudnia kellett róla. Ezért elsődlegesen mulasztással elkövetett emberölés, másodlagosan halált okozó segítségnyújtás elmulasztása miatt kérik a nő büntetőjogi felelősségének megállapítását, és vele szemben szankció kiszabását.

A mai napra beidézett tanúk közül ketten is kimentették magukat a tárgyalás előtt, ezért november 5-re napolták az ügyet.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik