Belföld

Megkezdődött az encsi lincselők pere, maradandó sérülése lett a kislányt elütő nőnek

Kedden az előkészítő üléssel megkezdődött az Encsi Járásbíróságon a tavaly októberi encsi lincselők pere.

A vádirati tényállás szerint a támadók családi rendezvényt tartottak az ominózus napon. Egy 53 éves nő éppen erre közlekedett, amikor az út szélén parkoló autó takarásából elé szaladt az egyik vádlott kislánya. A nő nem tudta elkerülni az ütközést és elütötte a gyermeket.

Ekkor egy férfi kiszaladt az útra és lendületből ököllel arcon ütötte a nőt, majd ütlegelni kezdte. Néhányan az asszony védelmére keltek és próbálták távol tartani az asszonytól.

Mindezzel egy időben a kislány apja is odarohant a sofőrhöz és megfenyegette, hogy megöli, ha meghal a lánya. Ezt követően ő is ütni kezdte a rémült asszonyt. A felbőszült társát azonban továbbra sem sikerült megnyugtatni, még az időközben kiérkező rendőrök szolgálati gépjárműveit is megrongálta.

A baleset után a megvert nő az atv.hu-nak azt mondta, hogy a gyermek az út szélén parkoló autók mellett álló társaság tagjai közül futott ki az útra, és hiába fékezett, elütötte.

Kiabáltam, kiugrottam a kocsiból és kiabáltam, hogy hívjatok mentőt, hívjatok mentőt. Megijedtem nagyon és sokkot kaptam. Egyszerűen fel sem tudtam hirtelen dolgozni, mert olyan semmiből jött a gyerek, hogy nem számítottam rá.

– mondta az asszony.

Elmondása szerint a jelenlévők azt kiabálták, hogy a kislány meghalt. A mentők közben ellátták a gyermeket, az indulatok azután szabadultak el, hogy elvitték a lányt a helyszínről. A nő számos sérülést szenvedett, amelyek között van maradandó fogyatékosságot okozó és nyolc napon túl gyógyuló is.

Az ügyészség letöltendőt kért a két támadóra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik