Belföld

Ez más fáradtság, mint reggel hatig bedrogozva bulizni

Egy alapítvány természet-terápiákkal segít az állami gondozott fiataloknak, a nem mindennapi módszer pedig a tapasztalatok szerint csodákra képes: a részvevők két hét alatt többet léphetnek előre önmaguk ismeretében, önbecsülésük és gondolkodásuk fejlesztésében, mint előtte hosszú évekig. A kéTTé Alapítvány elnöke mesélt többek közt arról, hogy mi történik egy állami gondozott fiatallal, ha a természetben kell boldogulnia, illetve a különböző módszerekkel milyen változást lehet elérni egy ilyen szokatlan helyszínen.

Ez az a célcsoport, amelynek nem szívesen adakoznak. Csak a gond van velük, nem szívesen utazunk egy buszon velük, nem szeretnénk, hogy mellénk üljenek, tartunk tőlük, miközben nem is tudatosul bennünk, hogy milyen feladatot jelent majd nekünk, ha nem törődünk velük.

Jó pár kisebbségbe, a társadalom szélére szorult csoportra ráhúzhatóak lennének Rákár-Szabó Natáliának, a kéTTé Alapítvány elnökének szavai, ám amikor beszélt, az állami gondozott fiatalokra gondolt. Ráadásul, tette hozzá, amikor arra gondolunk, hogy kiből lesz később hajléktalan, bűnöző vagy drogdíler, nem jut eszünkbe, hogy ők azok, akiknek élete végül ilyen irányt vehet, pusztán azért, mert nem kapták meg a megfelelő segítséget.

Jelenleg több mint húszezer fiatal él állami gondoskodásban Magyarországon, ők mindannyian számtalan traumán túl próbálják átvészelni a mindennapokat. A rendszertől nem számíthatnak túl sokra, a körülmények méltatlanok, kompetens szakember alig van. Ebben az embert próbáló helyzetben próbál segítő kezet nyújtani a kéTTé Alapítvány.

A szervezet nemrég adománygyűjtésbe kezdett, miután az elnök elmondása szerint, az utóbbi időkben már semmilyen állami támogatást nem kaptak az ennek a célcsoportnak szóló programjaikra. Az ERDŐ elnevezésű kampány célja, hogy kaland- és természet-terápiás programokkal nyújtsanak támogatást az állami gondoskodásban élő fiataloknak az év közben is, ne csak a nyári időszakban.

Merthogy a természet jótékony hatást gyakorol a magányosan szenvedő fiatalokra, az elmúlt évek tapasztalatai és vizsgálatai igazolják, hogy csodákat tehet a traumatizált fiatalokkal egy-egy ilyen élmény.

Az alapítvány már több mint tíz éve áll kapcsolatban különböző gyermekotthonokkal, ahol az ott dolgozó szakemberekkel együttműködve kiválasztja azokat a fiatalokat, akiknek jót tehet egy ilyen típusú terápiás támogatás. Ez az állami gondoskodásban élő fiatalok mindegyikére igaz, jegyezte meg Rákár-Szabó Natália, de a rendszer ezt az igényt nem tudja kiszolgálni.

Egyrészt azért, mert nem áll rendelkezésre elég szakember, másrészt a hagyományos terápiás módszerek sok esetben kudarcot vallanak ezeknél a fiataloknál, hiszen nagyon nehéz a „bejáratott” utakon megtalálni velük a közös hangot. Az alapítvány módszere épp attól izgalmas, hogy a terápia voltaképpen egy nyári kalandterápiás táborban valósul meg.

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

A táborokban a fiatalok legalább két hétig kint tartózkodnak a természetben, a tíz-tizenkét állami gondozottra jut legalább hat-nyolc segítő, hiszen folyamatosan elkél az egyéni figyelem. A program résztvevőit először egy úgynevezett bázishelyre viszik, ami ugyan még nem teljesen a vadonban, de civilizációtól messze található, és már egy elég alacsony komfortfokozatú helyen kell megszokniuk a rájuk váró körülményeket.

Itt megtanulnak és gyakorolnak egy tucat olyan készséget, amivel majd „túlélnek”, mielőtt egy hétre kimennek a természetbe, egy úgynevezett expedícióra, úgy, hogy maguk mögött hagynak minden civilizációs lehetőséget: áram, víz és kényelmes ágy nélkül kell megtalálnia a boldogulást minden fiatalnak. Miközben ők maguk hozzák létre a szükséges infrastruktúrát, a szakemberek a terápiás módszertan adta eszközökkel támogatják őket.

Miként lehet jótékony hatással egy állami gondozott fiatalra, ha még az alapvető kényelmi eszközöktől is megfosztják? Az alapítvány elnöke szerint a kezdeti nehézségekért főként az tehető felelőssé, hogy a rendszer alapvetően készen ad mindent ezeknek a gyerekeknek.

Van egy ház, ahol fűtenek, minden nap megkapják az ételt, illetve kapnak ruhát. Nem jó minőségű dolgokat, ráadásul nagyon keveset, de minden csak úgy odakerül. Így nehéz ezt megbecsülni

– magyarázta Rákár-Szabó Natália.

Ezek a fiatalok nem úgy szocializálódnak, mint egy „normális” családban, ahol a gyerekek természetes módon tanulják meg, hogyan kell szervezni az életet, mik a feladataik, hogyan kerüljön étel az asztalra. Az intakt családból származó fiatalok, ahogy egyre nagyobbak lesznek, az otthontól való elszakadás küszöbén már rendelkeznek egy képpel arról, hogy milyen felelősségek és feladatok várnak rájuk a felnőtt életben.

Na, az állami gondoskodásból kikerülő fiataloknak erről semmilyen képe nincsen.

Az alapítvány elnöke leszögezte, hogy ugyan nagyon elhanyagoló a rendszer, mindenből keveset és rossz minőségűt kapnak, de a legfontosabb, hogy nem kapnak elegendő egyéni, praktikus segítséget az élethez. Így nem meglepő, hogy a természettel való első érintkezés során a magabiztosság és felelősségvállalás hiánya jócskán meglátszik.

Az első napokban folyamatos hiszti tárgya, hogy jaj, nincs áram, jaj, miért kell nekem főzni, milyen hülyeség ez, miért jöttem ide

– mondta a kéTTé elnöke.

Nem kell azonban sok idő ahhoz, amíg magától értetődő módon belerázódnak ebbe az önfenntartásba. Mivel mindent együtt csinálnak, ráadásul nem csak a fiatalok, hanem velük együtt a terapeuták is – nincs tanári szoba vagy tanári vécé –, kialakul egyrészt egy szolidaritás, illetve a belső közösségi működésük is határozottan megerősödik, egyre együttműködőbbek lesznek.

Fotó: kéTTé Alapítvány

A fiatalok az erdő mélyén összedolgoznak, segítik egymást, megérzik annak az ízét, milyen is, amikor az és úgy lesz, amit ők szeretnének. Ez aztán sikerélményeket szül, hiszen számtalan pozitív visszajelzést kapnak, akár arra nézve, éppen milyen finomat főztek aznap vagy ügyesen navigálták a csapatot. Ezek a pozitív megerősítések ráadásul további kompetencianöveléssel bírnak, aminek következtében aztán egyre magabiztosabbá és ügyesebbé válnak.

Nagyon sok döntési helyzet elé állítjuk őket, akár arról, hogyan oldjuk meg a vízszerzést éppen, akár a soron következő programok tekintetében. Nincs részletesen kidolgozott tematika, jóval több a spontán, illetve a helyzetből és állapotukból fakadó akció, hiszen az igazán lényeges, hogy ők is be legyenek vonva a döntésekbe és a jelen állapotukra reagáljunk. Ezt pedig ők is érzékelik és hálásak is érte

– jegyezte meg.

Néhány nap is elég, hogy az állami gondozott fiatalok ráálljanak erre a működésre, mialatt olyan extra kihívásokkal kell szembenézniük, melyeket a terapeuták különböző szimbólumok és metaforák alkalmazásával hoznak kapcsolatba a hétköznapi élettel. Például kötélgyakorlatokon kell részt venniük, felmászni valahova, leugrani valahonnan: kezdetben azt mondják, hogy „á, ez nekem biztos nem fog sikerülni”, aztán kiderül, hogy dehogynem, sőt, nagyon nagy mértékben növekszik az önbecsülésük is.

Ezek a fiatalok maguktól nem sűrűn fordulnak meg a természetben, így az itt fellelhető kihívások mind újszerűek nekik, húzta alá az alapítvány vezetője. Sokszor megkérdezik, hogy „most tényleg öt kilométert kell még menni?”, mivel az illető állítása szerint a buszig alig tud elmenni, aztán végül kiderül, hogy vígan lesétál tíz, de akár húsz kilométert is, nagy hátizsákkal a hátán.

Természetesen ez rendkívül fárasztó, de más típusú fáradtságról van szó, mint amikor reggel hatig bulizik valahol bedrogozva. A kihívások leküzdése során felgyülemlett energiát pedig az személyiségük építésére és a fejlődésre tudják fordítani, lényegében a tapasztalataikból tanulnak, a feldolgozás által

– fogalmazott Rákár-Szabó Natália.

Váratlan helyzetek adódhatnak, sokszor adódnak is: volt már, aki szökni próbált, azonban hamar ráeszmélt, hogy nem igazán van hova menni a semmi közepén, így nagyjából az ötödik fa után inkább visszafordult. A mélypontok szökési kísérleten kívül máshogy is megmutatkozhatnak, lehet ez fizikai rosszullét vagy akár lelki kiborulás, a terapeuták azért vannak ott, hogy ezeken a pontokon átsegítsék a fiatalokat, hogy azok aztán sikerrel továbblépjenek.

Ennek köszönhetően két hét alatt néha többet lépnek előre, mint az előző tíz évük során

– mondta.

A következő nagy kihívást már az otthonba való visszatérés jelenti, hiszen a fiatalok ilyenkor azt tapasztalják, hogy a rendszer körülöttük semmit sem változott, ugyanaz a lepusztult, ingerszegény környezet várja őket, ahonnan eljöttek. Ilyenkor lenne szükség arra, hogy a fogadó helyen valamilyen támogató közeg lássa viszont őket, amely képes megfelelő támogatást nyújtani az elkezdődött változás kísérése során.

Fotó: kéTTé Alapítvány

Többek között ebből a tapasztalatból kifolyólag is döntöttek úgy, hogy inkább az idősebb – 16-17 éves kor vagy afeletti utógondozott – korosztállyal dolgoznak együtt, hiszen egyrészt ezeket a fiatal felnőtteket fel tudják készíteni arra, hogy önálló lábakon állhassanak, másrészt nekik már sok esetben nem a rendszerbe kell hosszú távra integrálódni, hanem a saját életüket alakítva képessé válnak az önálló fejlődésre.

Rákár-Szabó Natália szerint a hazai rendszerben a legfőbb probléma, hogy az állami gondozás intézményeiben nagyon kevéssé elérhetőek a különböző izgalmas és különleges módszerek, a privát szférában pedig közel sem jutnak el annyi fiatalhoz, ahánynak igazándiból szüksége lenne rájuk.

Az alapítvány tapasztalatai szerint sajnos egyre gyakrabban fordul, hogy a gyerekek kamaszkorukban kerülnek a rendszerbe, találkoztak olyan fiatallal is, akit édesanyja tizenévesen adott be egy nevelőotthonban.

Az elmúlt húsz évben családok tucatjai kerültek olyan helyzetbe Magyarországon, hogy nem képesek ellátni gyermekeiket. Így fordulhat elő, hogy akár kamaszok is kerülnek állami gondozásba. A traumák pedig nem abból adódnak, hogy a gyerek evett-e eleget vagy volt-e Levi’s nadrágja, hanem azokból az élményekből, amiket a család lehetetlen helyzete idézett elő

– mondta Natália.

A bántalmazás, szenvedélybetegségek vagy mentális problémák, amik a hétköznapi életben „ráömlenek” ezekre a gyerekekre, illetve a megfelelő minőségű és mennyiségű szeretet hiánya olyan traumákat okoznak, amik egy életre szólnak. Szakemberek segítsége nélkül pedig ezek a fiatalok lényegében ellátatlanok maradnak.

Ugyan az alapítvány a kis létszámú csoportokból adódóan nem dolgozott együtt óriási tömegekkel, így is folyamatosan történnek olyan események, amik jó érzéssel töltik el az szervezet tagjait. Natália egy fiatal lány példáját hozta, aki még 14 évesen vett részt egy programjukon, és lényegében akkor tudott életében először „hozzányúlni” ahhoz a traumához, hogyan veszítette el a családját és a kapcsolatot édesanyjával, aki egyébként életben van.

Ez a lány korábban alig szólalt meg, folyamatosan szorongott, majd ebben a hétköznapitól markánsan eltérő környezetben kiderült, hogy rengeteg olyan dologban tehetséges, amiről korábban fogalma sem volt

– mondta.

A lány akkor azt mondta, korábban soha semmiért nem dicsérték meg, soha nem mondtak még neki olyat, hogy „ebben itt te vagy a legjobb”, ezek a visszajelzések pedig erőt adtak neki ahhoz, hogy az önbecsülése megerősödését követően foglalkozzon magával. Amikor visszatért az otthonba, elkezdett komolyabban sportolni, befejezte az iskolát, sőt, édesanyjával is felvette a kapcsolatot.

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

Az alapítvány igazi sikerét végül az jelentette, amikor az akkor már 18 éves lány újra felkereste őket, hogy szeretne önkéntes segítő lenne valamelyik programjukban, mondván, neki annyit adott ez a lehetőség, hogy szeretne ebből visszaadni valamit.

Rákár-Szabó Natália így leginkább annak örülne, ha az általuk használt módszer tovább terjedne, minél több szakember foglalkozna ezzel, valamint az állami gondozásban is nagyobb figyelmet kapnának az ehhez hasonló terápiás eljárások – amiknek egyébként, véleménye szerint, alanyi jogon kellene járnia ezeknek a fiataloknak.

Az alapítvány vezetője megjegyezte, hogy nemrég hívta fel egy, a programban egykor részt vevő, ma már 21 éves fiatalember, hogy elmenne több napra kirándulni egy barátjával, és szeretne segítséget kérni, a szükséges felszerelés összepakolásában, mert már nem emlékszik, pontosan hogyan is csinálták ezt együtt.

Ha ő ma azzal akarja tölteni a hétvégéjét, hogy kint töltsön három napot az erdőben, akkor az neki is és nekünk is jó, hiszen így nem azzal tölti majd az idejét, hogy valamelyik kocsma mellett ébredezzen reggel hatkor, mondta Natália, majd hozzátette:

mindez egy ilyen fiatal jövőjét illetően óriási eredmény.

Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Feldolgozottság 00:28 órakor: 99,72%

Főpolgármester-jelöltek

Karácsony Gergely
50,87%
MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP
Tarlós István
44,09%
FIDESZ-KDNP
Puzsér Róbert
4,45%
ÁLLAMPOLGÁROK A CENTRUMBANEGYE
Berki Krisztián
0,58%
Független