Belföld

Két év után került vissza a gazdájához Igor, felismerte egy apróhirdetésben

Lopás miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség az ellen a 28 éves szolnoki férfi ellen, aki még 2016 decemberében lopott el egy nagyértékű kutyát Gyomaendrődről.

A férfi a rokonait látogatta meg a településen, amikor megpillantott az utcán egy fekete színű, vágott fülű, törzskönyvezett, mikrochippel rendelkező Cane Corso fajtájú kan kutyát. A 7 hónapos kutya nem sokkal korábban szökött ki az utcára, „Igor” névre hallgatott és piaci értéke minimum 300 ezer forint. A férfi beültette a szelíd kutyát a kocsijába, majd Szolnokra vitte, és házőrzőként tartotta az albérletében.

Ez idő alatt egyszer sem vitte el állatorvoshoz, s arról sem győződött meg, hogy van-e benne chip, és esze ágában sem volt felkutatni a kutya gazdáját. Később ki kellett költöznie az albérletből, ezért meghirdette a kutyát az interneten, és 2017 tavaszán el is adta oltási könyv és egyéb dokumentumok nélkül egy nemespátrói nőnek 100 ezer forintért.

Az asszony tenyésztésbe fogta a kutyát és a kiskutyákat az egyik internetes apróhirdetési portálon kínálta eladásra az apakutya fényképével. Igor eredeti tulajdonosa tavaly augusztusban szúrta ki a kutyája fényképét az internetes portálon, és azonnal feljelentést tett a rendőrségen.

Mikorchip útján azonosításra került Igor, akit ekkor már Zeusznak hívott az új gazdája. A kutyát lefoglalták, majd idén februárban visszaadták az eredeti gazdájának. Az eset érdekessége, hogy a kutyába időközben ismeretlen okból egy másik mikrochipet is beültettek, így jelenleg két mikrochippel rendelkezik.

A Szarvasi Járási Ügyészség pénzbüntetést kért a büntetlen előéletű elkövetőre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik