Belföld

Íme a videó, amelyet M. Richárd készített a Dózsa György úti baleset közben

Csütörtökön folytatódott a tárgyalás a budapesti Dózsa György úti halálos baleset ügyében, amelyen bemutattak egy, a nyilvánosság által sosem látott videót. A felvételt az egyik vádlott, M. Richárd saját magáról készítette a balesetet megelőző pillanatokban, azelőtt, hogy egy Mercedesszel becsapódott volna egy balra kanyarodó Citroenbe.

A 2017 májusában történt balesetben két ember vesztette életét. Az illetékes kerületi ügyészség az ügyben halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. A vádirat szerint egy 41 éves férfi, vezetői engedély nélkül a megengedett 50 km/h-t jelentősen meghaladó, 135-140 km/h sebességgel közlekedett a XIII. kerület, Dózsa György úton a Kassák Lajos utca kereszteződés irányába.

A kereszteződésbe ekkor érkezett gépkocsival egy 47 éves férfi, és szabálytalanul, kis ívben bekanyarodott a szemből, eltúlzott sebességgel érkező vádlott elé úgy, hogy nem adta meg neki az elsőbbséget. A kanyarodó gépkocsiban két személy utazott a sofőrön kívül.

A két kocsi olyan erővel ütközött össze, hogy mindkét jármű felsodródott a járdára és elütött három gyalogost. A balesetben a kanyarodó jármű egyik utasa olyan erővel zuhant ki az autóból, hogy sérülései miatt a helyszínen életét vesztette. A másik utas a kórházi kezelés során hunyt el, a három gyalogos pedig könnyebben sérült. A kanyarodó gépkocsi 47 éves sofőrje életveszélyes, míg M. Richárd könnyebb sérüléseket szenvedett.

Olvasói sztorik