Belföld csatatér

Karácsony Gergely nyílt levélben szólította fel lemondásra Gulyás Gergelyt

Szerinte politikai, jogi és emberi felelősséget is vállalnia kell, amiért megzsarolta a budapestieket.

A közös ellenzéki főpolgármester-jelölt azt írta, a  Miniszterelnökséget vezető miniszter az elmúlt időben többször azzal zsarolta, fenyegette a budapestieket, hogy ha nem a „Fidesz bábja” nyer, érvénytelennek tekintik a kormányfő és a főpolgármester közötti megállapodást.

Önök, Orbán Viktorral és Tarlós Istvánnal együtt ezek szerint azt gondolják, hogy magánszerződéseket köthetnek a budapestiek életéről, mintha a nemzet fővárosa a miniszterelnök és fideszes helytartóinak magánbirtoka lenne. Márpedig ideje felfogniuk: Budapest nem az Önöké, hanem a budapestieké. Tudom, hogy Ön Orbán Viktor hangján szólt, de szavaiért mégiscsak Önnek kell felelősséget vállalnia. Tegye hát meg!

Szerinte a miniszternek politikai, jogi és emberi felelősséget is vállalnia kell a zsarolásért.

Ezért ne habozzon lemondani és jó hangosan bocsánatot kérni, míg a jogi felelősségről első körben a Választási Bizottság dönt.

Karácsony bepanaszolta a kormányt a választás tisztaságának megsértéséért
Az ellenzéki jelölt szerint a kormány egyértelműen Tarlós Istvánnak kampányol, ami tiltott kampánytevékenységnek minősül.

Karácsony Gergely jelezte nem vár mást Gulyás Gergelytől csak annyit, hogy

legalább saját magát ne hazudtolja meg.

A miniszter az Európai Uniót ugyanis éppen azért bírálta, mert elfogadhatatlannak nevezte,

ha a forrásokat politikai szimpátia alapján osztják el.

Ez a budapestieknek is elfogadhatatlan, ezért Gulyás se váltogassa véleményét hatalmi érdekből. Ami Brüsszelben elfogadhatatlan, legyen az Budapesten is. Karácsony ezért azt várja, hogy a miniszter válasszon a lehetőséget közül: lemond, bocsánatot kér a budapestiektől, illetve visszavonja a budapestieket megfenyegető, megzsaroló szavait.

TGM: a Gulyás-féle Orbán–Tarlós-paktum jogsértő
A filozófus szerint a Miniszterelnökséget vezető miniszternek le kellene mondania.

Kiemelt kép: Karancsi Rudolf / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik