Beer Miklós: a világot a fiatalok tehetik jobbá

Szegényeket, betegeket, fogyatékkal élőket tervez támogatni egy új alapítvánnyal, amelynek bejegyzése folyamatban van.

Beer Miklós új videójában jelentette be, hogy alapítványt hoz létre az elesettek támogatására. Szegényeket, betegeket, fogyatékkal élőket terveznek majd segíteni. Mint mondta első videóblogja után nagyon sok társa volt az együttgondolkodásban.

Beer Miklós videóblogot indít 
Jót akar tenni. Nyugdíjas püspökként ehhez az interneten keres társakat.

Mint mondta, nagyon hosszú a rászorulók listája. A nyugalmazott váci püspök külön is megszólította a diákokat.

Azt kérte, tegyék jobbá ők a világot, ismeretségi körükben találjanak valakit, akit patronálni tudnak. Emlékeztetett rá, hogy Ferenc pápa a minap egy körlevélben szintén erre buzdította a fiatalokat. Mint mondta, a fiatalok lendületükkel, álmaikkal felébreszthetnek sokakat maguk körül, mert

attól lesz jobb ez a világ, ha valakit befogadunk az életünkbe.  Valaki mellé odaállunk, elfogadjuk jóbarátnak, testvérnek, Elfogadjuk olyan embernek, akin keresztül mi is emberebb emberekké válhatunk.

Beer Miklós: a kormány sem érti Ferenc pápát
Nem fogta be a száját, nagyon veszélyesnek nevezte, ha az egyház túl közel kerül az államhoz.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.