Belföld

A Nézőpont már látja Berkit is

Tarlós munkájával pedig többen elégedettek, mint ahányan támogatják.

A kormánypárti Nézőpont Intézet a kormánypárti Magyar Nemzetnek készített legfrissebb közvélemény-kutatása szerint nincs miért aggódniuk a kormánypárti szavazóknak.

Nincs főpolgármester-váltó hangulat. Tarlós István továbbra is magabiztosan vezet a főpolgármesteri címért folyó versenyben, most 50 százalékon áll. Kihívói közül Karácsony Gergely (42%) nem tudott erősödni, Puzsér Róbert eredménye egy százalékponttal nőtt (7%), Berki Krisztián pedig elérte az egy százalékot.

 

Azt írták, hogy Tarlós eredményéhez jelentősen hozzájárul, hogy a budapestiek 51 százaléka elégedett (23 százalék teljesen) eddigi munkájával.

 

A fideszesek 90 százaléka teljes mértékben a Budapestet kilenc éve vezető politikus mellett áll (8 százalék elutasítja). A Nézőpont Intézet azt külön kiemeli, hogy a baloldaliak 22 százaléka elégedett Tarlóssal, de az ábrából kiderül, 75 százalék teljes mértékben elutasítja. A Nézőpont ezek alapján jutott arra, hogy a kihívók kampánya nem volt sikeres, Tarlós a jelenlegi állás szerint jobb eredményt is elérhet, mint 2014-ben, amikor 49 százalékot szerzett.

Módszertan

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása 2019. szeptember 4-14. között készült Budapesten, 1000 fő telefonos megkérdezésével. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb fővárosi lakosságra nem, kor, és iskolai végzettség szerint, a maximális mintavételi hiba 3,2 százalék.

A többség elégedett Tarlóssal, Karácsony a nagy hajrában bízhat
A főpolgármester öt százalékponttal vezet ellenzéki kihívója előtt, de van egy adat, ami ennél is komolyabb figyelmeztetés Karácsonyéknak.

 

Kiemelt kép: nezopontintezet.hu 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik