Belföld

Elfogták a férfit, aki a VII. kerületben megtámadott egy nőt

A rendőrséghez pénteken érkezett bejelentés, hogy egy nőt 10 óra 30 perc körül egy férfi megtámadott és erőszakoskodni akart vele Budapest VII. kerületében – írja a police.hu. A kiérkező járőröknek a sértett elmondta, hogy éppen a kaputelefonon csengetett be, amikor egy férfi hátulról átkarolta, befogta a száját és az éppen kinyíló ajtón berángatta a lépcsőházába. A férfi ezt követően a nőt a földre rántotta, többször megütötte és ott erőszakoskodni próbált vele. A nőnek sikerült kiszabadulnia a férfi fogásából és felszaladt az emeletre, ahol segítséget kért, eközben az elkövető kimenekült a házból.

Az ügyben a BRFK VII. kerületi Rendőrkapitányság szexuális erőszak bűntett kísérlet miatt indított eljárást, majd azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, a budapesti 26 éves R. Andrást. A rendőrök a férfit Budapest VIII. kerületében, a Práter utcában 2019. szeptember 14-én elfogták. A nyomozók a 26 éves R. Andrást szexuális erőszak bűntett kísérlet miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vétele mellett előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik