Belföld

Elkezdődött a hatéves szekszárdi kislány gyilkosának tárgyalása

Zárt előkészítő üléssel pénteken elkezdődött a hatéves unokahúgát megölő szekszárdi férfi ügyének tárgyalása a Szekszárdi Törvényszéken, írja az MTI.

A bíróság erkölcsi okokkal és különleges bánásmódot igénylő személyek védelmével indokolta a zárt tárgyalás elrendelését.

A 19 éves vádlott március 8-án követte el a bűncselekményt: elhívta magával a kislányt a Séd-patak melletti töltéshez, ahol – szexuális indíttatásból – bántalmazni kezdte a védekezésre képtelen gyermeket. Térkővel többször fejen ütötte, majd a még lélegző kislányt a patakba húzta, és hazament.

A gyermek halálát a fulladás következtében beállt agybénulás okozta, de a korábbi bántalmazás is halálhoz vezetett volna.A vádirat szerint a vádlott személyiségzavarban szenved, de a gyilkosságot beszámítható állapotban követte el. Az ügyészség a letartóztatásban lévő férfi ellen aljas indokból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat, és fegyházbüntetés kiszabását kezdeményezte.

Rubics László, a vádlott védője újságíróknak elmondta: a vádlott részben ismerte be a bűncselekmény elkövetését.

Kovács Ildikó, a Szekszárdi Törvényszék szóvivője közölte: a bíróság az eljárás további részleteiről nem adhat tájékoztatást, csak az ítéletet ismertetik majd.

Egy kisgyerek szellemi szintjén áll, de tudta, mit tesz a gyerekgyilkosság gyanúsítottja
Az RTL Klub Híradójának nyilatkozó volt javítóintézeti felügyelő szerint megakadályozható lett volna a szekszárdi tragédia.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik