Őszinte legyek? Ezek az emberek szarért-húgyért dolgoznak. Le a kalappal előttük, hogy egyáltalán eljöttek erre a versenyre. Minden tiszteletem ezeké a melósoké
– mondja az egyik víziközmű cég vezérigazgatója, pedig először nem is őt kérdezem a bérekről, hanem az egyik munkást. A téma hallatán a vezérigazgató láthatóan ingerült, de én is az lennék a helyében. Hiszen a XVIII. Országos Víziközmű Szerelőversenyen vagyunk, Érd központjában, ahol szerte az országból tizennyolc víziközmű cég csapata méri össze tudását, s miközben az ágazat pusztulóban, éppen az imént hallgattuk végig Aradszki András KDNP-s parlamenti képviselőnek, volt energiaügyért felelős államtitkárnak a munkásokhoz intézett nemzeti örömódáját.
– Kiválóság nélkül nemcsak a cégek nem tudnak boldogulni, nemcsak az egyének nem tudnak boldogulni, de azt kell mondjam hogy a haza sem tud boldogulni – zengett Aradszky hangja a munkásruhában felsorakozott csapatok előtt –, és azért fontosak az ilyen rendezvények, hogy a kiválóságot meg tudjuk mutatni, fel tudjuk ismerni, és el tudjuk ismerni. Kívánom, hogy ezen gondolatok mellett szép, jó és nemes versenyen vegyenek részt, erősödjenek szakmai tudatukban, erősödjenek abban, hogy az önök tudása nélkülözhetetlen, és amely tudás nélkül nem létezhetnénk, és nem lenne olyan az életünk, mint most. Köszönöm ezúton mindenkinek az elhivatottságukat, köszönöm a szakmai tudásukat, köszönöm, hogy az adott céget, az adott települést, azon belül az adott országrészt tudják szolgálni munkájukkal.
A szép, jó és nemes gondolatok után T. Mészáros András polgármester jelentkezett hasonlóan szép, jó és nemes gondolatokkal, majd Lanku Ildikó, az Érd és Térsége Víziközmű Kft. ügyvezető igazgatója köszöntötte a tűző napon türelmesen álldogáló versenyzőket szép, ugyancsak jó és nemes gondolatokkal.
– A mai nap valójában nem a szavaké, hanem a tetteké! A mai nap azoké a munkatársaké, akiknek a munkája a víziközmű-szolgáltatás alapját adja – mondta. – Ez a nap azoké, akik a mindennapi munkájuk során a legközelebb kerülnek ahhoz az elemhez, amellyel végső soron mindannyian dolgozunk! Azoké, akik közvetlenül találkoznak a víz erejével egy csőtörés során, és szakmai tudásuk révén el tudják hárítani a hibákat! Kívánom, hogy erre a tudásra épülve ne a nehézségeket lássák meg a gondosan összeállított feladatokban, hanem lássák meg azokban az izgalmas és a szórakozást is!
Még szerencse, hogy a versenyt szervező Magyar Víziközmű Szövetség (MaVíz) elnöke, Kurdi Viktor következett, aki berántotta az idillmeneten a kéziféket, hogy beszéljen kicsit a valóságról is.
– Az ágazatunk ezer sebből vérzik, nincs elegendő forrás a felújításra, nincs elegendő forrás a javításra, karbantartásra, de nincs elegendő forrás arra sem, hogy megbecsüljük az ágazatunkban az akár fizikai, akár szellemi munkakörben dolgozó munkatársakat. És bizony, ez óriási probléma. Azért probléma, mert értéket tudunk veszíteni azáltal, hogy nem tudjuk tartani a bérfejlesztési ütemet, és ez lebéníthatja, korlátozhatja a szakmai jövőképünket – közölte a MaVíz elnöke.
Kurdi Viktor meghökkentően őszinte beszéde közben Aradszki Andrást néztem, kíváncsi voltam, fölkapja-e a fejét az elhangzottakra, de úgy láttam, nem kapta föl. A megnyitó után odaléptem hát a képviselőhöz, s megkérdeztem tőle, hogyan kommentálná a szövetség elnökének azon megjegyzését, miszerint az ágazat ezer sebből vérzik, s nincsenek források fejlesztésre és bérfejlesztésre sem. Úgy látszik, hogy a XVIII. Országos Víziközmű Szerelőverseny még egy kormánypárti képviselőből is képes előcsalogatni a mindannyiunkban megbúvó igazmondó juhászt, mert Aradszki András annyit válaszolt:
– Politikus vagyok, nem szakember. Kérdezze meg tőle, legyen szíves – mondta, majd Kurdi Viktor felé mutatott, és elfordult.
Jól van, gondoltam, hát akkor megkérdezem.
– Az állam 2012-ben befagyasztotta az árakat, jött a rezsicsökkentés, ami 25 százalékos mínuszt jelentett. Majd 2013-tól bevezették a közművezeték-adót, ami újabb 10 százalékos forráskivonást okozott, úgyhogy most 35 százalékos mínuszban vagyunk – sorolja az egyik vidéki víziközmű cég vezetője. – De kérdezze csak meg ott azt a kollégámat, hogy neki mi a véleménye!
Egy másik vidéki közműcég vezetőjére mutat, akiből szintén ömlik a panasz.
– Pusztul le az ágazat, a cégek fele veszteséges, a bérek 15-20 százalékkal el vannak maradva, az emberek elvándorolnak, az állam pénzt nem ad, inkább elvesz. Félünk tőle, hogy az egészet azért csinálják, hogy államosítsanak bennünket – mondja.
Megtudom azt is, hogy Magyarországon 39 víziközmű-szolgáltató működik, egy kivételével mindegyik tagja a MaVíznek, s több mint harminc önkormányzati társaság. Ezek fedik le a magyarországi víziközmű-szolgáltatás majdnem 100 százalékát, s ezek vannak a legnagyobb bajban. Ráadásul nincs pénz a vízhálózat cseréjére, így az mindenütt nullára van írva.
– A vízhálózat az 1960-as években épült ki, és normális esetben ötvenévente le kellene cserélni az egészet. Egy folyóméter cső esetében a költség 30 ezer forint, s mivel Magyarországon több tízezer kilométer hosszú a vízhálózat, a beruházás több ezer milliárd forintba kerülne. Ha évente a hálózat 2-5 százalékát kicserélhetnénk, akkor a végére érnénk valamikor, de a munka el sem kezdődött. Így hamarosan ránk fog rohadni az egész – teszi hozzá egy másik ágazati vezető.
Ilyen előzmények után jutottam el a bevezetőben említett vezérigazgatóhoz, akinek az ingerültségét a föntiek ismeretében már megérteni véltem.
Ha ezek az emberek elmennek maszeknak, egy hét alatt többet keresnek, mint nálunk egy egész hónapban – fakad ki. – Nálunk az 1500 forintos órabér már kiemeltnek számít. Ennyit keres egy több évtizedes munkatapasztalattal rendelkező munkás. Csoda, hogy elmennek, utánpótlás meg nincsen?
Másképpen nézek a melósokra ezután. Ez tényleg verseny, időre kell teljesíteni egy szerelési feladatot. A versenykiírás kissé hivatalosan fogalmaz: „A szerelési feladatban egy, a valóságban is előforduló ivóvízhálózati rendszer-rész időre történő hibátlan szerelését kell megvalósítani.”
Esetünkben a szakiknak egy tűzcsapot kell rákötniük a hálózatra és a vízmérőkre. A feladatot nehezítette, hogy nem tudták előre, mi lesz majd a munka, hiszen a helyszínen kapták meg írásban a feladványt. Izzadva dolgoznak a napon, jár a kezük, mérnek, vágnak, csavaroznak, kinyitnak, elzárnak, visszabontanak, összeraknak, emelnek, illesztenek, csavaroznak, kinyitnak, elzárnak, örülnek: nem szivárog.
Elsőként a kaposvári csapat végez a tűzcsap felállításával, méghozzá eléggé jó idővel: a verseny 14 órakor kezdődött, és ők 15.40-kor föl is álltak a szerelésből. De ekkor még nem biztos, hogy a kaposváriak lesznek a verseny győztesei, hiszen a kétnapos megmérettetésen elméleti harc is folyik a győzelemért. És lám: a gyakorlati és az elméleti pontszámai alapján nem a kaposváriak, hanem a szegediek nyerik a versenyt. De remélem, hogy nemcsak a Szegedi Vízmű Zrt. jutalmazza meg a dolgozóit valamivel, hanem az összes csapat kap valamit, ami szép, jó és nemes. Ebben az esztétikai kategóriában hamarjában egy szépen, jól és nemesen kitömött boríték jut az eszembe.
