Belföld

Durva bosszút állt exe új barátnőjén az elhagyott magyar thai-boxos

Verekedés, jobban mondva verés miatt állítottak bíróság elé egy magyar thai-boxost pénteken, a Tatabányai Járásbíróságon.

A harcművész és párja most nyáron szakított egymással. A nő nem tudott beletörődni a szakításba, abba pedig végképp nem, hogy a volt szerelmének máris új kapcsolata van.

Az évek óta thai-boxoló nő Tatabányán, a bánhidai körforgalomnál autózott augusztusban, amikor meglátta, hogy az exe házánál parkol az új barátnő kocsija. A harcművész finoman szólva is pipa lett, megvárta, amíg lejött a lakásból, majd követni kezdte gyalog. Mikor utolérte, akkor legalább öt alkalommal fejbe ütötte.

A megvert nőt olyan orr és szemtájék körüli erőbehatások érték, hogy az alkalmas volt komolyabb sérülés okozására is. A bíróság elé állított harcművész nagyon szégyellte magát a történtekért. Az utolsó szó jogán azt mondta, hogy nem ezt tanulta a thai-boxos közösségben, s nagyon megbánta a történteket.

Soha többé nem emelek kezet senkire

– ígérte.

A Tatabányai Járásbíróság 200 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a sportolót, és kötelezte 65 ezer forintos bűnügyi költség megfizetésére is. Az ítéletet mindenki tudomásul vette, így az jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik