Belföld

Fodor Gábor lemondott a Liberális párt vezetéséről

A Magyar Liberális Párt augusztus 26-i küldöttgyűlésén Fodor Gábor bejelentette, hogy lemond a párt vezetéséről

– adták hírül a Liberálisok.

Fodor azzal indokolta lemondását, hogy „a Fidesz által kialakított autoriter rendszer elleni fellépésre csak új típusú ellenzéki együttműködés kialakításával van lehetőség”. Szerinte az ő személye pedig nem alkalmas „ennek a szövetségi politikának a kialakítására”.

Fodor Gábor tervei szerint újra egyetemi oktatóként folytatja pályáját, valamint egy olyan intézetet alapít meg, amely a közép-európai rendszerváltás történetét dolgozza fel. Azaz visszavonul a politikai pályáról.

A rendszerváltás környékén politikai karriejét a Fideszben kezdő politikus később SZDSZ-ben lett ismert. A Magar Liberális Pártot 2013-ban alapította, és azóta megszakítás nélkül vezette a tegnapi napig.

A Liberális párt abban a tekintetben kuriózum a magyar közéletben, hogy alapítása óta önállóan még soha nem mérette meg magát egyetéen választáson sem. Azonban még így is tudott 2014-ben – Fodort – és 2018-ban is – Bősz Anettet – képviselőt juttatni az országgyűlésbe.

Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik