Belföld

20 év fegyházat kaphat nagyapja megöléséért

A 28 éves férfi évekig rejtegette a holttestet, közben eladta nagyapja lakását, felvette a nyugdíját.

A Fővárosi Főügyészség nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés és más bűncselekmények miatt emelt vádat a 28 éves budapesti férfi, valamint az elhunyt nagyapa vagyontárgyainak megszerzésében segítségére lévő 82 éves ismerőse ellen.

Az unoka azért, hogy ne tudódjon ki nagyapja előtt valódi életvitele (az, hogy abbahagyta főiskolai tanulmányait, eladta a  neki vásárolt lakást), továbbá azért, hogy további értékeit, lakását, autóját, garázsát és nyugdíját megszerezze, 2015 tavaszán – egy szóváltást követően – megölte az idős férfit XI. kerületi lakásában.

Ezt követően az unoka a holttestet a lakás garázsában rejtegette, majd annak eladása után 2016 augusztusában átszállította egy kőbányai bérelt garázsba, ahol a tetemet 2017 júniusában a rendőrség egy kukában találta meg.

Az unoka rávette egy felnőtt filmekben statisztaként többször szereplő, e körből általa ismert, a sértett tényleges haláláról tudomással nem bíró 82 éves ismerősét arra, hogy nagyapjának adja ki magát. A II. rendű vádlott a saját fényképével, de az elhunyt nagyapa nevére szóló személyi igazolványt csináltatott.

A lakás és a garázs eladásakor az ügyvédek előtt, mint a nagyapa jelent meg és írta alá a szerződéseket. Elintézte, hogy a nagyapa bankszámlájára érkező nyugdíjhoz az unoka elektronikusan is hozzáférhessen. A jelenleg bűnügyi felügyelet alatt álló I. rendű vádlottra – arra az esetre, ha a bírósági előkészítő ülésen beismeri tettét, lemond a tárgyalás jogáról – húsz év fegyház fokozatú szabadságvesztést, míg a csalásokban részt vevő bűntársára 2 év 6 hónap börtön fokozatú szabadságvesztést indítványozott a vádiratában az ügyészség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik