Belföld

Illegális gyorsulási versenyre csaptak le a XIII. kerületben

A BRFK Közlekedésrendészeti Főosztálya és a kerületi rendőrök, a Budapesten előforduló illegális gyorsulási versenyek megakadályozására 2019. augusztus 16-án a XIII. kerületben tartottak komplex ellenőrzést — írja a police.hu rendőrségi honlap.

Az akció során az egyenruhások 125 embert igazoltattak és velük szemben alkoholszondát is alkalmaztak: két járművezetőt ittas járművezetés bűncselekmény gyanúja miatt, egyet pedig azért állítottak, elő mert nem akarta igazolni magát. Egy férfit is előállítottak a kerületi rendőrkapitányságra, mert eltiltás ideje alatt vezetett, ugyanis korábban bevonták a jogosítványát.

Az éjszakai ellenőrzésben résztvevő rendőrök hat forgalmi engedélyt a helyszínen elvettek, mert az autókat szabálytalanul átalakították.

Három sofőrt azért jelentettek fel a rendőrök, mert nem volt náluk a jogosítvány. A közlekedési járőrök két esetben azért szabtak ki közigazgatási bírságot, mert egyik sofőr sem használata a biztonsági övét. Több autóst azért bűntettek meg, mert átlépték a záróvonalat, lejárt a műszaki engedélyük, megszegték az elsőbbségi és a sávváltási szabályokat.

Az ellenőrzést a rendőrök a Nemzeti Közlekedési Hatóság munkatársaival együtt közösen hajtották végre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik