Belföld

„Annyira féltem, hogy megtettem, amit parancsoltak” – mondta a villanyszerelők megölésével gyanúsított É. Imre

Továbbra is tagadja a bűnösségét a villanyszerelők megölésével gyanúsított É. Imre. A letartóztatásból házi őrizetbe helyezett férfi korábban azt mondta Mácsik Zoltán és Orlik Vilmos feleségének is, hogy el kellett menekíteni a férjüket az országból. É. Imre most bővebben is kifejtette a Blikknek, hogy mi történt szerinte az ominózus napon

Én biztos, hogy nem öltem meg Zolit, ahogy a másik villanyszerelőt Orlik Vilmost sem, akiről öt éve senki nem tud semmit. Zoltán eltűnésének napján nagyon korán, hajnal kettőkor ébredtem. Mivel nagyon sok dolgom volt megittam a kávémat majd az autómmal elmentem a Sport utcába, hogy egy másik kocsiba átpakoljak különböző villanyszereléshez használt eszközöket. Ahogy kinyitottam a csomagtartót odalépett hozzám három nagydarab tiszta feketébe öltözött férfi és közölték velem, hogy adjam oda neki azt a kilencezer eurót amivel Mácsiknak tartozom. Annyira féltem, hogy megtettem, amit parancsoltak

– mondta É.Imre.

A vállalkozó szerint a pénz átadása után a három férfi közül kettő elment, a harmadik társuk pedig arra utasította, hogy menjenek el egy benzinkútra, mert Mácsik már várja őket.

A töltőállomásról az ikrényi telkemhez mentünk Zoli a saját autójával, mi pedig az enyémmel. Ott már várt minket a másik két fickó is, letérdepeltettek, az egyik pisztolyt fogott a fejemhez, és akkor Mácsik közölte, hogy neki most egy időre el kell tűnnie és én ebben segítsek neki azzal, hogy bármi történik nem mondok róla senkinek semmit. Ha ezt nem teszem meg a családomnak bántódása eshet közölték velem, amitől én nagyon megijedtem és megígértem, hogy hallgatok

– tette hozzá É. Imre.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.