Belföld

Robbanás volt az ajkai erőműben, de semmilyen veszélyt nem okozott

Hatalmas robajt hallottak múlt pénteken az ajkai lakosok a helyi erőmű környékén: egy kémény óriási porfelhőt okádott ki magából. Voltak, akik videót is készítettek a látványos por- és füstoszlopról, képek is készültek. (Az esetről a Népszava is beszámolt.)

Por, füst és pernye az ajkai erőműnél 2019. július 19-én. Fotó: Elegünk van Facebook-oldal

Mivel az erőmű érdemi tájékoztatást nem adott a lakosságnak, az erőmű pedig érzékeny téma Ajkán, a helyi Facebook-fórumokon érthetően találgatás indult arról, hogy valami komolyabb baj történt. Volt, aki egyenesen azt vetette fel, az egészségre is nagyon ártalmas, rákkeltő azbeszt kerülhetett a levegőbe, mert szigetelés is sérült az esetnél.

A robbanásnál megsérült kémény és a szigetelés az ajkai erőműnél 2019. július 19-én. Fotó: Elegünk van Facebook-oldal

Úgy fest, ez alaptalan félelem volt. Igaz, történt robbanás a Bakonyi Erőmű ajkai üzemében. A cég csak öt nappal az eset után, szerdán adott tájékoztatást. Lapunk érdeklődésére közölték, hogy a cég szakemberei

működési próbákat tartottak egy huzamosabb ideje üzemen kívül lévő kazánon, amikor a berendezéshez kapcsolódó elektrofilteren műszaki hiba keletkezett. Ennek következtében megsérült a filterhez kapcsolódó kompenzátor, valamint por és pernye távozott az erőmű nyugati kéményéből. A meghibásodás következtében személyi sérülés nem történt, továbbá egyéb szennyező anyag nem került a levegőbe.

Gyakorlatilag tehát egy elektrofilter, vagyis egy porleválasztó berobbant, amint próbálták beüzemelni egy hónapok óta nem használt kéményt.

Az erőmű felügyeletét ellátó szakhatóságokat is tájékoztatták az eseményről – írták. A cég a Veszprém Megyei Kormányhivatalt még aznap tájékoztatta – ezt már utóbbitól tudtuk meg. Közölték, hogy az erőmű telepített emissziós mérőberendezése, illetve az Ajka városi imissziós mérőállomás sem mutatott ki határérték-túllépést a levegő szennyezettségében, ami hatósági intézkedést indokolt volna.

A kiáramlott por azbesztet nem tartalmazott.

A Veszprém Megyei Kormányhivatalhoz lakossági bejelentés nem érkezett, ennek ellenére a hivatal munkatársai helyszíni szemlét tartottak, amelyen megállapították, hogy környezet-, illetve levegőszennyezést a pénteki eset nem okozott.

Az a szigetelés, amely a berobbanáskor megsérült, kőzetgyapotot tartalmazott.

Azért különösen kényes ügy az erőmű Ajkán, mert hosszú éveken át a füst, a por mellett pernyével, korommal teríti be évente többször is a város egy részét. (Külön Facebook-csoport is van, Elegünk van a koromból Ajkán névvel.) Az ablakpárkányon vagy az autókon megülő koromdarabokról időről időre töltenek fel képeket helyiek erre az FB-oldalra. A Bakonyi Erőműbe tavaly vásárolta be magát az amúgy francia hátterű Veoila, többségi tulajdonosa lett az erőműnek (Magyarországon hat másik egysége is van), és ígéretet tett arra, hogy úgy korszerűsíti az erőmű kazánjait, kéményeit, hogy megszűnjön a korom-, a pernyeeső.

Úgy tudjuk, a mostani, személyi sérüléssel nem járó baleset azért következett be, mert az egyik kéménynél, illetve az abban üzemelő kazánoknál nemsokára nekilátnak a felújításnak, ezért szerették volna kipróbálni a durván fél éve használaton kívüli kéményt és berendezéseket a cég szakemberei, hogy azt majd hadrendbe állítsák.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik