Belföld

Ágyakat vett a szülőknek az állami kórházfenntartó

Eddig civilek próbálták megoldani a problémát.

Az Állami Egészségügyi Központ 32 kórházban 379 ágyat oszt szét, amelyeken a beteg gyerekükkel maradó szülők alhatnak – ezt az ÁEEK főigazgatója sajtótájékoztatón jelentette be. A beszerzés 42 millió forint plusz áfából valósult meg, Gondos Miklós azt mondta, mindez hozzájárul a szülők és gyerekek lelki egyensúlyának megteremtéséhez.

Az ágyosztás nem magától jutott eszébe az intézményfenntartónak: a hvg.hu felidézi, hogy egy sárbogárdi apuka, Orosvári Zsolt indította el az „Ágyat az anyukáknak” akciót, hogy a szülőknek ne földre terített pokrócokon vagy székeken kelljen aludniuk. A beérkezett felajánlásokból több száz ágyat osztottak szét közösen az Anyák az anyákért Alapítvánnyal, a gyerekeket is ellátó intézményekben.

Az adományágyakat a kórházak legtöbbje örömmel fogadta, de volt olyan intézmény is, például a Heim Pál Kórház vagy a Debreceni Gyerekklinika, amely átvette az adományt, de nem engedte használni.

Az állami hírügynökség a korábbi civil kezdeményezésről a mostani hír kapcsán sem számolt be, ellenben Gondos Miklós hangsúlyozta, hogy „gyártáskor ügyeltek arra, hogy az ágyak megfeleljenek a hatályos jogszabályoknak, moshatók és fertőtleníthetők legyenek, ne akadályozzák a kórtermekben folyó munkát, és ne legyenek balesetveszélyesek”. (Fotó: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik