Belföld

Megtanítjuk a kamaszlányoknak, hogyan mondhatnak nemet

A PATENT Egyesület szexuális felvilágosító és erőszak-megelőző projektje, a “Turn Me On – Kapcsolódj be!” két év alatt körülbelül ezer diákhoz jutott el. Mivel az iskolákban csak minimális szexuális felvilágosítást tartanak, a projekt célja, hogy valós tudást adjanak a diákoknak erről a témáról, és eloszlassák az erőszakkal kapcsolatos mítoszokat is. A szexuális felvilágosítással szeretnék elérni, hogy a fiúk ne gyakorolják a pornóban látott erőszakos aktusokat, a lányok pedig képessé váljanak ellenállni a rájuk nehezedő nyomásnak. Az Abcúg cikke.

A fiatalok számára a pornó az első számú felvilágosító eszköz, amiben már általánosak a durva, erőszakos jelenetek, rengeteg a mélytorok és az anális behatolás. A fiatal fiúk nagy része kutatások szerint 9-11 éves korában lát először pornót, a felnőttfilmek hatására pedig irreális elvárások jelennek meg a fiúkkal és a lányokkal szemben. Az iskolákban viszont csak minimális a szexuális felvilágosítás, miközben egy csomó kérdés van a kamaszok fejében, amiről senki sem beszél velük.

Ezt próbálja orvosolni a PATENT Egyesület „Turn Me on – Kapcsolódj be!” nevű projektje, amelynek keretében tabuk nélkül beszélgetnek iskolásokkal a szexuális kultúráról. Így szeretnék megerősíteni a lányokat abban, hogyan utasíthatják el azokat a nem kívánt aktusokat, amelyek fájdalmat okoznak, vagy undort váltanak ki belőlük. A témáról a projekt két oktatójával, Kardos Bogátával és Sudár Orsolyával beszélgettünk. (A tanárok számára készített kézikönyvet itt lehet letölteni).

Minimális a szexuális felvilágosítás az iskolákban

Mivel az iskolában nem kötelező a szexuális felvilágosítás és a Nemzeti Alaptanterv sem ad használható iránymutatást, intézményenként változik, tartanak-e egyáltalán ilyen foglalkozást, és ott mire térnek ki. A PATENT azért indította útjára a projektet, mert úgy látták, hogy az iskolában nincs elég idő és kapacitás a szexuális felvilágosításra.

Többnyire csak a biológiaórán kerül szóba a téma, több fiatal arról számolt be, hogy ott csupán a nemi betegségekről és a védekezésről beszéltek. A projekten dolgozó munkatársak úgy látták, a tanárok felismerték a projekt szükségességét, mindig nagyon várták őket, azonban az időpont szervezése nem volt könnyű feladat. Nagyon sűrű a diákok órarendje, így a pedagógusoknak nehéz volt lemondani egy-egy kötelező tanóráról, sokan aggódtak, hogyan fogják befejezni a kötelező tananyagot év végéig. A projekt három oktatója Budapesten jutott el órákat tartani, két év alatt hét iskolába látogattak el, és körülbelül ezer 13-19 éves diákot sikerült elérniük. Elsősorban a szexuális kultúrára helyezték a hangsúlyt, így olyan dolgokról beszélgettek, mint a pornó, a szépségkultusz, a szexuális erőszak és a prostitúció – mondta Kardos Bogáta projektvezető.

A fiatal szakemberek igyekeznek közvetlenek lenni a diákokkal, kerülik a frontális helyzeteket, ezért mindig körbe ültetik le a tanulókat. A lányoknak és a fiúknak együtt és külön-külön is szoktak órát tartani, de a beszélgetések nemcsak tanárok és diákok, hanem tanulók között is kialakul, „végre egymással is megvitathatják a témát, végre nem egy felnőtt próbálja nekik osztani az észt”– mondta Sudár Orsolya, a projekt egyik munkatársa. Szerinte számos fiatalban megvan egy egészséges fenntartás a pornóban látottakkal szemben, azonban nincs olyan fórum, ahol ezt megvitathatnák.

A pornó az első számú felvilágosító eszköz

A foglalkozás elején mindig megkérdezik a diákokat, hogy mi jut eszükbe a szex szóról. A válaszokból egyértelműen kirajzolódik, hogy a pornó az elsődleges felvilágosító eszköz, először a pornófilmekben látottakra asszociálnak, a szerelem általában csak később jön szóba. Ez a feladat azt a célt is szolgálja, hogy a diákok minél inkább feloldódjanak, és már a foglalkozás elején megtapasztalják, hogy rendben van szexszel kapcsolatos szavakat kimondani, és nem kell feszengeni emiatt.

Az úgynevezett szex-jelzőlámpás feladat során kinyomtatott kártyákat használnak, amiken különböző szexuális aktusok olvashatóak, szerepel rajtuk a belső comb csókolgatásától kezdve az orális szexen át a fojtogatás is. A kör közepére egy zöld, egy sárga és egy piros mezőt helyeznek, a diákok pedig eldönthetik, mi hová tartozik, így kiderül, hogy a különböző aktusokra hogyan tekintenek a résztvevők. A projekt munkatársai úgy látták, hogy több megalázó és erőszakos jelenet, mint például az anális szex és a kikötözés a pornófilmek miatt kerül elfogadottabb kategóriába. Ezek az aktusok a pornófilmekben már teljesen általános kategóriába tartoznak. A BDSM (kötözés-fegyelmezés, dominancia, szadomazo) már bekerült a videoklipekbe és a filmvászonra is, a kamaszok pedig sokszor azt akarják csinálni, amit a médiában látnak.

A projekt egyik célja demisztifikálni a média által erotizált és normalizált erőszakos aktusokkal való találkozást, fontos, hogy a fiatalok valós tudást szerezzenek róla.

Egy csomó kérdés van a kamaszok fejében

A későbbiekben arról beszélgetnek, van-e olyan, ami a saját igényeik ellenére is felkerült a zöld lámpára. A feladat célja, hogy a diákok reflektálhassanak arra, hogy mennyire befolyásolja őket az, amit a médiában látnak. Sokan gondolkodás nélkül elfogadják az anális szexet, majd egy kis beszélgetés során átgondolják a besorolásokat, és sokszor arra jutnak, hogy ez igazából már egy durvább aktusnak számít, és számukra nem nyújt élvezetet. A fiatal kamaszoknak pedig még nincs saját tapasztalatuk szex terén, ők tényleg csak az alapján döntenek, amit valahol korábban láttak. “Az a célunk, hogy ezekről a dolgokról beszélgetést nyissunk, nem hibáztatjuk őket, nem akarjuk, hogy valaki amiatt érezze magát rosszul, mert valamit a zöld vagy sárga mezőbe pakol” – mondta Kardos Bogáta.

Sokszor a beszélgetés során maguktól is megkérdőjeleznek dolgokat, egy csomó kérdés van a fiatalok fejében, de ezt nem tudják hol feltenni. Gyakran felmerül a lányok részéről, hogy el kell-e fogadniuk, amit a pornóban a férfiak csinálnak a nőkkel, ami gyakorlatilag kimeríti nők elleni erőszak kategóriáját.

A lányokat megerősítjük abban, hogy mondhatnak nemet, joguk van meghúzni a saját határaikat, sokan a beszélgetések során jönnek arra rá, hogy nem mindent muszáj csinálni az ágyban. Kevés terük van arra, hogy ők mit akarnak, a kérdéseik is arra irányulnak, hogy a fiúk miért akarják, miért így akarják, annyira erről szól a szexuális kultúra,

mondta Sudár Orsolya.

A fiúk sokszor arra kérdeznek rá, hogy a lányok miért tűrik el, hogy erőszakosan bánjanak velük, tehát a felelősséget inkább a lányokra tolják. “A fiúk nagyon sokszor örülnek annak, amikor megerősítjük őket abban, hogy nem kell a lányokat leszorítani ahhoz, hogy orgazmusuk legyen. A foglalkozások egyik legfőbb mondanivalója, hogy okés nem egyetérteni azzal, amit a médiában látnak” – teszi hozzá Kardos Bogáta.

A macsó mítosz már nagyon fiatal fiúknál is fellelhető, azok is izgulnak a teljesítményükön, akiknek még nincs saját szexuális tapasztalatuk. Nagyon félnek attól, vajon megfelelő méretű-e a péniszük, hogy mi a megfelelő életkor a szüzességük elvesztésére, és hány éves kor után ciki, ha még nem veszítették el. Attól is rettegnek, hogy nem lesz elég jó a teljesítményük, nem lesznek elég erősek.

Nem kell úgy kinézni, mint az Instagram-sztárok

A könyvben és a foglalkozásokon a szépségmítosz témáját is érintik, amivel előbb-utóbb az iskolákban is muszáj lesz külön foglalkozni, ez azonban nehéz terület, mert a pedagógusok jó része nem igazán ismerős a közösségi médiában. “Pedig fel kell hívni a gyerekek figyelmét, hogy az, amit az Instagramon és a reklámokban látnak, nem a valóság, a testük nem egy tárgy, és 14 évesen nem kell az olajozott testükről fotót feltölteni a közösségi médiába” – mondta Kardos. “Nem az ő hibájuk, hogy úgy gondolják, így kell kinézni, ők csak annak az erős társadalmi nyomásnak próbálnak megfelelni, ami szerint nőként a külsejük az egyik elsődleges értékük a társadalomban”.

A tanárok külön kérték az oktatókat, térjenek ki az alkohol problémájára, hogy a gyerekek megértsék: a nemi erőszak akkor is nemi erőszak, ha a lány ittas állapotban van.

Az oktatók szerint a prostitúcióról érdemes már fiatal korban beszélni, már a kisgyerekek is tudják, hogy “ezeket a nőket lehet vásárolni, ezek a nők kint állnak az út szélén melltartóban. A prostitúció árucikké teszi a szexet, hiszen férfiak használnak nőket a saját szexuális vágyuk kielégítésre, mindez pedig nagy hatással van arra, hogy mit gondolnak a nők és a férfiak szerepéről a szexben” – fűzte hozzá Kardos Bogáta.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik