Belföld

Beismerő vallomást tett a rákospalotai gyilkosságról D. Csaba

Részletes, a nyomozási cselekményekre kihatással lévő érdemi vallomást tett D. Csaba a Szilas-pataki gyilkossággal kapcsolatban. A vallomás kiértékelése folyamatban van

– közölte megkeresésünkre Gasz Péter, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője, amikor arról érdeklődtünk, hogy beismerő vallomást tett-e D. Csaba a nyomozási bírónak a kihallgatása során. Gasz elmondása szerint a férfi magyarul tett vallomást a bíróságon.

A magyar édesanyával rendelkező bérgyilkos a rákospalotai gyilkosságot beismerte, a csalás bűntettét azonban tagadta. A Hollandiában elkövetett emberöléssel kapcsolatban viszont nem tett vallomást. A gyanúsított ügyvédje a magyarországi gyilkossággal kapcsolatban elmondta, hogy védence jogos védelmi helyzetben cselekedett és kérte, hogy a bíróság óvadék megállapításával helyezze őt szabadlábra. A bíróság azonban ezt elutasította, és elrendelte a letartóztatását.

A 38 éves D. Csaba a gyanú szerint tavaly július 30-án Amszterdamban megölt egy horvát férfit, szeptember 19-én pedig Rákospalotán, a Szilas-pataknál gyilkolt újra, ezúttal egy 49 éves magyar férfi volt az áldozata.

Sajtóhírek szerint D. Csaba Szerbiában és Spanyolországban is bűncselekményt követett el. A férfit a két emberölésen kívül csalással is meggyanúsították.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik