Belföld

Szegeden a DK kihátrált Botka László mögül

Pénteken jelentették be, hogy Szegeden is összefogott az ellenzék az őszi önkormányzati választásokra. Mind a 20 városi választókörzetben közös jelölt fog indulni a fideszessel szemben, írja a 168Óra. A lap szerint a szegedi DK-nak Botka László MSZP-s polgármester stábja felajánlotta, hogy négy egyéni körzetben indíthatnak jelöltet, de ők olyan körzetet is akartak ahol az MSZP több cikluson át sikeres jelöltet indított és mindig nyert is.

Az ellenzéki pártok szerint a DK többletjogokat szeretett volna kiharcolni a sikeres EP-választás után. A Momentummal viszont Botka meg tudott egyezni.

Soha ekkora mértékű összefogás nem valósult meg, mint ami az elmúlt 17 évben. A Demokratikus Koalícióval is volt egy megállapodásunk az európai parlamenti választásokat követően, de azt felrúgták. Természetesen mi nyitottak vagyunk, várjuk őket az összefogásba, amennyiben nem jönnek, akkor nekik is tudniuk kell, hogy ezzel a Fideszt támogatják

– mondta az összefogást bejelentő sajtótájékoztatóján Szabó Sándor MSZP-s képviselő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik