Belföld

Csütörtöki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk

2019. július 4., csütörtök

Friss hírek:

  • A Kúria már vizsgálja az ukrán kapitány óvadékát. A legfőbb bírói fórum elnöke szerint hamarosan meglesz a döntés.
  • A kukaholdingnak az idén sem sikerült betartania a törvényt. Megint kicsúszott a törvényben előírt határidőből a NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. az éves mérlegének leadásával. A kukaholdingnak – minden más céghez hasonlóan – május 31-ig kellett volna közzétennie a 2018-as évre vonatkozó pénzügyi beszámolóját, de ennek még július első napjaiban sincs nyoma a cégadatbázisokban.
  • Napok óta vezető hír az USA-ban, hogy az ország déli határán sebtiben felállított befogadó táborokban elég rosszak az állapotok: egy kormányzati jelentés szerint túlzsúfolt szobákban esznek, alszanak, léteznek a Mexikó felől érkezők, akiknek nincs megoldva rendesen az ellátásuk. Donald Trump ezeket a híreket látva leült kicsit Twitterezni, és azt reagálta, hogy ha a „migránsoknak nem tetszenek az állapotok”, akkor mondják meg nekik, hogy ne jöjjenek.
  • Még a tekintetünket is helyre teszi majd az iOS 13. a FaceTime új fejlesztése automatikusan korrigálni fogja a videózó felek tekintetét olyan módon, hogy élethű legyen a szemkontaktus.

Ezekre figyelj, ha elindulsz otthonról:

Budapest

Közúti információk:

  • Baleset okoz fennakadást a Hungária körúton a Rákóczi híd irányában a Thököly út előtt.
  • Baleset történt az Üllői úton kifelé az Ecseri útnál, a sérült gépjárművek a két belső sávot foglalják el.

Mai időjárás:

Névnap:

  • Ulrik

Deviza középárfolyam:

  • EUR 323,01
  • USD 286,13
  • CHF 290,31
  • GBP 359,92

+1:

Ez a Pókember már csak akkor lehetne jobb, ha ledobná a jelmezt:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik