Belföld

Öt és fél milliárdból megoldható, hogy beférjenek a MÁV emeletes vonatai az alagútba

Ahogy korábban megírtuk, a jövő év elején érkeznek meg az első Stadler KISS motorvonatok a MÁV-Start flottába. A KISS motorvonatok magassága 4595 milliméter, míg a FLIRT-ök esetében ez az adat 4281 milliméter, tehát a különbség 30 centiméter. Ez a minimális különbség is lehet komoly gond, ugyanis az új vonatok több alagútba egyszerűen nem férnének be.

A DK-s Oláh Lajos szerette volna megtudni Cseresnyés Pétertől, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkárától, ki a felelős azért, hogy az újonnan beszerzett Stadler KISS motorvonatok jelenleg használhatatlanok több magyarországi pályaszakaszon, szúrta ki a 444

Az államtitkár válaszából kiderült, hogy az eddig lehívott járművek a Budapest-Vác-Szob és a Budapest-Cegléd-Szolnok elővárosi vasútvonalakon közlekednek.

Cseresnyés azt írta, egyelőre nem tervezik, hogy a Kis-Gellért-hegyi alagutat magába foglaló viszonylaton is közlekedjenek a motorvonatok, ha pedig mégis így döntenének,

lehetőség van az alagút átalakítására, aminek költsége a MÁV becslése alapján 3,5-5,5 milliárd forint között alakulhat.

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik