Belföld

Két helyi lap sem nézheti meg a szegedi püspökség stadionját

Közpénzből épült az ifjúsági centrum, de az egyházmegye szelektál a meghívottak között.

Sajtóbejárást szerveztek a Szent Gellért Fórumnak elnevezett szegedi stadionba és a köré épült ifjúsági centrumba, de azon több helyi sajtóorgánum nem vehet részt – számol be a kitiltottak egyike, a város polgármesteri hivatala által kiadott Szeged.hu. A független Szegeder.hu szintén nem lehet ott.

A stadiont közpénzből felépítő Szeged-Csanádi Egyházmegye meghívót küldött a kívánatos szerkesztőségeknek, köztük a fideszes médiakonglomerátumba tartozó Délmagyarországnak és a Szegedmának, a Szeged.hu-nak viszont azt mondták: utólag sem lehet jelentkezni, a vezetőséggel egyeztettek arról, hogy mely sajtóorgánumok lehetnek ott a bejáráson.

Az egyébként Botka Lászlót támogató Szeged.hu főszerkesztője azt írta: megszokták már, hogy az ilyen eseményekre regisztrálni kell és előre elküldeni a kérdéseket, viszont a „Szent Gellért Fórumot” tizenötmilliárd forint közpénzből építtetik a Markettel, amelynek tulajdonosa, Garancsi István repteti Orbán Viktort, így az lenne a minimum, hogy mindenkit meghívnak a sajtóbejárásra.

A Szegeder.hu főszerkesztője pedig azt írja: felhívta az egyházmegye sajtósát, akitől megkérdezte, hogy van az, hogy a közel 15 milliárd forint közpénzből épített stadion bejárására csak két lapot nem hívnak, egy függetlent és egy baloldalit, de a sajtófőnök kinyomta a telefont.

Az igazság egyébként az, hogy nem kizárólag kormányközeli médiumokat hívtak a bejárásra: ott lesz az önkormányzati fenntartású Szeged Televízió és a magántulajdonú kereskedelmi Rádió 88 is. (Archív fotó: MTI / Rosta Tibor)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik