A Magyar Szocialista Párt elnökségének továbbra is az a célja, hogy az önkormányzati választásokon „minél több település kiszabaduljon a Fidesz fogságából”. Mint írták, ezt veszélyezteti, aki a közösségük egységét meg akarja bontani.
Ezért az európai parlamenti és a budapesti előválasztási kampány idején tanúsított, az MSZP megítélését hátrányosan befolyásoló magatartása miatt Szanyi Tibor és Fekete Zoltán Pest megyei elnök tagsági viszonyát az elnökség, egyhangú döntéssel – az Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsa előtt most meginduló fegyelmi eljárás időtartamára – felfüggesztette.
Szanyi az MSZP gyenge szereplése után egyenként megnevezte, szerinte ki és mit hibázott a párton belül az EP-kampányban, majd azt is bejelentette, hogy új, baloldali mozgalmat indít, ha az MSZP-nek kell, elnökévé választja.